Nem tipikus, hogy magyar filmrendező klasszikus színdarabhoz nyúljon, főleg nem Szophoklész Antigonéjához. Dettre Gábor nem modernizálta vagy értelmezte át a művet, pusztán képnyelvi kísérletnek vetette alá. Filmjében a szereplőket melltől felfelé mutatja. Képkivágásai a korai némafilmek világát juttatják eszünkbe, amikor a kamera még nem ment be a játéktérbe, kizárólag az arc változásai tükrözték a történetet.
A szereplők bluebox előtt játszanak, amire Dettre utólag – Kutas Diána látványtervező segítségével – szimbolikus hátteret montírozott. A színészek (fél)meztelenek, testüket csak aranyfesték fedi, itt-ott hegekkel tarkítva. A hegek kétségtelenül jól mutatnak a színes háttér előtt, de teljesen funkció nélküliek, és ezért öncélúak. Ha pedig a tragédiát hivatottak előrevetíteni, akkor szájbarágósak is.
Az „emberközeliség” beszippantja a nézőt a filmbe, de három órán keresztül nem tudja lekötni a figyelmét. A kiváló színészi játék csökkenti a hiányérzetünket, de az alkotás még így is tömörítésre szorulna.
Dettre koncepciója egyértelmű: az égi és földi hatalom vegytiszta összecsapása a cél, archetípusokig lecsupaszított karakterekkel.
A legtöbb színész hozza is a figurát, de néhányan kifejezetten túljátszanak, amivel megtörik az egységet. A kar egyik tagja, Szalay Mariann például fájdalmasan affektál, mintha egyfolytában sírással küszködne.
A főszereplők azonban tartják magukat az előírtakhoz: Fátyol Kamilla erős, harcos Antigoné, aki szoborszerűen teszi nővéri kötelességét, egyedül az ítélet végrehajtásakor gyengül el; Mucsi Zoltán tökéletesen demagóg zsarnok, akit csak akkor ragadnak el az indulatok, ha valaki ellentmond neki. Fátyol Hermina (Iszméné), Nyakó Juli (Kreón felesége) és Keres Emil (Teiresziász) arcán semmilyen érzelem nem látszódik, mégis félelmetes erőt sugároznak. Bebizonyítják, hogy az eszköztelenséggel mélyebb belső küzdelmet lehet kifejezni bármilyen színészi játéknál.
A hírnök minden színdarabban kulcsfigura, hiszen ő meséli el az eseményeket, de karaktere teljesen érdektelen. Szarvas József alakítása azonban felejthetetlen, mert az egyszerű mellékszerepből a nép allegóriáját teremtette meg.
A film végén a bűnös megbűnhődik, de feloldás nincs. Nem tisztulunk meg a félelemtől, se a félelem által.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
