A fesztiválok általában kissé módosítják az előadások értelmezési síkjait, mert másfajta térhasználatot követelnek meg. Bagossy László az Örkény Színházban Friedrich Dürrenmatt János királyát klasszikus térben rendezte meg, ahol a játék a közönség szemmagassága fölött folyik, a gyulai Shakespeare-fesztiválon azonban az élesen emelkedő nézőtér alatt terül el a színpad, amitől az az érzésünk támad, hogy az előadás egy marionett-dobozban játszódik.
A figurák amúgy is magukban hordozzák marionett bábu-mivoltukat, mintha zsinórpadlásról rángatnák őket, amire a gyulai tér nagyban ráerősít. A nagyhatalmak hiába hisznek – vagy hinni akarnak - koronájuk és országaik erejében, a sorsnak és a véletlennek csakúgy ki vannak szolgáltatva, mint saját taktikázásaik következményeinek.
Földnélküli János (Debreczeny Csaba) a sors mellett anyjának is bábja, igazi anyuci kisfia, aki az emberi életekkel úgy játszik, ahogy legfeljebb ólomkatona-készlettel szokás. II. Fülöp, a francia király (Gálffy László) cinikus léhaságban tengeti mindennapjait, „én már mindenen túl vagyok, semmi sem érhet fel hozzám” attitűddel. A harmadik sakkfigura, az oroszlánbőrbe bújt ausztriai Lipót herceg (Csuja Imre) az őshímet testesíti meg, akinek fogalma sincs, mit cselekszik és miért, de azt nagyon férfiasan. Mentalitása, az éljen a háború és a fácánsült valamiféle fantázia szülte mitológiai szörnyeteggé teszi őt. Pandulpho, a pápai nuncius (Mácsai Pál) az egyház összes fegyverét felvonultatja „a földi Paradicsom megteremtése” céljából, amivel a szálakat végképp összezilálja, és Dante Poklához hasonlatossá teszi.
A királyi hölgyek, Eleonóra (Pogány Judit) és Konstancia (Für Anikó) acsarkodó hárpiák, a hercegnők, Blanka (Szandtner Anna) és Izabella (Takács Nóra Diána) egyelőre még áldozatok a politikai palettán, de már lényükben rejtik a jövő hárpiáit. Az angol és francia színekben egyaránt versenyző Máthé Zsolt köti össze a két tábort, teljes káosszá változtatva a politikai színteret. Egyedül Oroszlánszívű Richárd fattya (Polgár Csaba) próbál tiszta helyzetet teremteni politikai manőverezésével, de ő is áldozatul esik a magasabb érdekeknek. Érdekes rendezői koncepció, hogy nyíltan vállalt manipulatív személyisége ellenére ő az egyetlen, aki valamiféle értéket képvisel.
A fergeteges komédia a politika mocskosságát és esetlegességét járja körül, amiben a legapróbb cselekedet is pillangóhatásszerűen hozza működésbe (vagy változtatja meg) a rendszert.
Bagossy Levente díszletében a bordó bársonyfüggönyök rózsaszirmokként fedik egymást a bibét takarva. A felfeslő szirmok egymásra rakódott rétegei által egyre mélyebbre hatolunk a titokba, de a bibét feltehetőleg az utolsó függöny takarja, ahová sohasem nyerhetünk bepillantást.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
