Tébolyult bohózatban, a Black Comedyben alakít begyepesedett gondolkodású katonatisztet Blaskó Péter a Centrál Színházban. A Kossuth-díjas színésszel nemcsak új szerepéről, hanem a Nemzetiről, Alföldiről és a politikáról is beszélgettünk.
– Nem nagyon szokott olyan eszement bohózatokban játszani, mint amilyen a Black Comedy.
– Valahogy kialakult rólam az a kép, hogy súlyos, drámai szerepeket játszó, komoly színész vagyok. De Miskolcon sok vígjátékban szerepeltem. És azért a Nemzetiben a Szigligetben, illetve a Buborékokban is felléptem, és annak idején a Katona József Színházban Malvoliót is alakítottam a Vízkeresztben. Az ember a Lear király, A fösvény és az egyéb nagy volumenű, drámai fajsúlyú szerepek mellett szeret kirándulni az ilyen könnyed bohózatokba. Szakmailag is frappíroz, hogy ez benne van-e az én színskálámban? Tudom-e ezt egy bizonyos színvonalon csinálni?
– Első példaként nyilván nem véletlenül mondta a Lear királyt. Nagy fájdalom, hogy önnel viszonylag hamar levették a Nemzetiben a műsorról, majd bemutatták mással?
– Voltak annak az előadásnak hibái, de az is igaz, úgy vették el tőlem a szerepet, hogy még lett volna vele dolgom.
– Akkor ennek politikai színezetet tulajdonítottak, azt mondták, biztosan azért történt ez, mert jobboldali. Aztán később éppen az volt az érdekes, hogy kiállt Alföldi Róbert igazgató mellett. Bár kérdés, megtette volna-e ezt azelőtt is, mielőtt jelentős feladatokat kapott tőle.
– Hát nézze. Én abban az időszakban három és fél éves szilenciumon voltam. Három-, hat-, tizenkét mondatos szerepeim voltak. Ezzel kapcsolatban biztos, hogy lehet mindenféle összeesküvés-elméletet gyártani. De vannak olyan szituációk, amikor az egyéni sérelmeket a közösség érdekében félre kell tenni. Úgy éreztem Az ember tragédiája próbái után, hogy a sérelmet félre kell tennem. Nem szabad, hogy egy színházat fölrobbantsanak azok a félretájékoztatott emberek, akik nem is látták az előadást. Lehetetlen, hogy egy furcsa, pitiáner dolog miatt tönkremenjen a társulat élete.
– Jónak tartja a Nemzetit?
– Sok esetben jónak. Alföldi első két évét, a provokatív, polgárpukkasztó, fölháborító színházat nem. A Nemzeti nem erre való.
– Normálisnak tartja, hogy a parlamentben egy színházi előadás valamelyik jelenetével kapcsolatban interpellációt nyújt be valaki?
– Igen sajnálatosnak tartom, hogy temérdek probléma mellett erre a parlamentben egyáltalán időt pocsékoltak. Bár másfajta világnézeti alapon állunk Alföldivel, ez nem azt jelenti, hogy bizonyos művészi kérdésekben nem értünk egyet, hogy nem tudunk együtt dolgozni.
– Manapság nem divat, hogy valaki egy úgymond másik oldalbeliért kiáll. Hogy ezt éppen ön tette meg, azon azért lepődtek meg sokan, mert 2008-ban demonstratívan nem vette át a Kossuth-díjat, 2011-ben viszont igen. Ekkor többen mondták, hogy persze, megérdemli, bár most nem feltétlenül ezért kapta.
– Igen, igen. De ez a két dolog muszáj, hogy megférjen egy ember gondolkodásmódjában.
– Korábban beszélt arról, hogy a Kossuth-díj át nem vétele sokak szemében nem alakította kedvezően az önről kialakult képet, de nem lehet lapítani. Az Új Színház ügyében nem szólalt meg. Az nem lapítás?
– Mindenbe azért ne üsse bele az ember az orrát. A szélsőséges részével nyilván nem értek egyet. De azt pártolom, hogy legyen Budapesten olyan színház, amelyik Kodolányi, Németh, Páskándi szellemiségét képviseli.
– A nyáron Szegeden, Az ember tragédiájában Péter apostolt játszotta, aki megbékélést, közös nevezőre jutást hirdet…
– Ő tesz rendet, erkölcsi mércét állít föl az elfajzott Római szín végén. Elmondja, hogy pusztul minden, a város, az érték, az ember. Évtizedekig úgy nőttek fel emberek, hogy nem kaptak erkölcsi támaszt. A káoszon úrrá kell lennünk, mert különben belepusztulunk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
