– Több lemeze van, de ez volt az első lemezbemutató koncertje. Miért?

– Mindig született egy gyerekem, vagy valami más történt, ami miatt nem lehetett. De én nem sajnálok semmit sem, hiszen megadta az élet, hogy három gyerekem van.

– Soha nem félt attól, hogy a gyerekek sok energiát, időt vonnak el a pályától?

– Éppen ellenkezőleg. Arra gondoltam, hogy fantasztikus nagy színésznőink haltak meg egyedül, nyomorultul. A pályából nem szabad kihagyni az életet.

– Amikor a koncerten elénekelt egy ismert dalt, azt mondta, hogy ez szerencsére nem olyan, mint a híres musicalek. Ezeket már az egy kaptafára készülő hamburgerkultúra részének tartja?

– Nagyon. És persze nem Bernsteinről, de még csak nem is Webberről beszélek. Hanem arról, ami ebből a műfajból lett. Már szinte mindenütt a világon egyformán játsszák a musicaleket, ahogy a dupla hamburgert is ugyanúgy készítik Buda­pesten, mint New Yorkban.

– De ön nem ennek a hamburger kultúrának a képviselője?

– Én ezzel kezdtem, és sok mindent köszönhetek neki.

– Közben szeretett volna Opheliát játszani?

– Opheliát nem, de szívesen játszottam prózát. Azért is vágyódtam a kamaraműfajokra, amikben nincs az embernek toll a fején, nincs parádés kosztüm, amibe beleburkolózva, jól meg lehet élni a klisékből.

– Bécsbe költözése törést jelentett a pályáján?

– Ekkor nyolc hónapos terhes voltam a második gyerekünkkel. Teljes átalakuláson mentem keresztül. Azt éreztem, hogy nem szeretnék szoborrá merevedni a musical műfajában. Azt ugyanis mindig ugyanúgy kell énekelni, mert ezt várják el. Liza Minelli a Kabarét úgy elénekelte, hogy annál jobbat senki nem tud csinálni, de mi jött utána? A depresszió.

– Bécsben ön mit ért el?

– Hogy második szereposztásban főszerepeket kapok.

– Ausztriában nyilván nem olyan ismert, mint nálunk.

– Nem, de ez nem is volt célom, és Ausztriában nincs is olyan sztárkultusz, mint Magyarországon. Ott a szakma ismer.

– Itthon viszont még az utcán is megismerik, és bulvárlapok címoldalára kerül. Hogyan viseli azt, hogy jelentős művész létére celeb funkcióban is létezik?

– Viccesnek találom. Sokat rontott az emberek ízlésén a bulvár. De mindennek ellenére az a fontos, hogy képes legyek megszabadulni a manírjaimtól. Most, a koncerten azt éreztem, nem arra figyelek, hogy húzzam be a hasam, igazítsam meg a hajam, hanem, elengedtem magam, mint szeretkezéskor. A zene ehhez hasonlít, testtel, lélekkel való játék.

– Édesapja Malek Miklós, nem szokott önnek dalt írni?

– Most írt egy pár dalt, de nem mondta, hogy nekem, lehet, hogy nem tart olyan nagyra.
Ő nagyon kritikus ember. Például, amikor jazzt kezdtem énekelni, azt mondta, hogy „kislányom, miért olyat csinálsz, ami neked abszolút nem való”. De most már tetszik neki, ha jazzel lépek fel.

– Éneklés közben gondol az egyéves gyerekére?

– Persze. Vele sokat énekeltem terhesen, a többiekkel ezt még nem tettem, mert azt gondoltam, hogyan nézek ki a színpadon, tiszta ciki. Amikor egy-egy szövegrész a gyerekekre vonatkozik, főleg akkor jutnak eszembe a pódiumon, de így jutnak eszembe a volt pasijaim és a férjem is.

– A férje, Walter Lochmann karmester és zeneszerző számokat ír önnek. És zongorán is kísérte az Ódry Színpadon egy koncerten, ahol nagyon pikírt, önironikus sanzont adott elő. Ezzel sokakat meglepett, mert még mindig többen A muzsika hangja főszereplőjét, a szende, érzelmes Malekot látják önben. Akihez az a legenda is kötődik, hogy a volt férje, Princz Gábor ott mászkált a színfalak mögött, és nem engedte a színpadon csókolózni.

– Édes dolog, hogy valaki ennyire komolyan veszi a színpadot, meg a színházat.

– De a színésznőnek olykor munkaköri kötelessége, hogy a színpadon csókolózzon.

– Igen, mégis nehéz ezt a partnernek elfogadni. Ha például a partnerem akt- vagy pornófotós lenne, nekem is nehéz lenne elhinnem, hogy semmi nem fordult meg a fejében munka közben, csak engem szeret.

– Valószínűleg most már nem engedné, hogy azt mondják önnek, ne csókolózzon a színpadon.

– Walter nagyon jól csinálja, mert ő rafinált, tudja, hogy laza pórázra kell engedni a báránykát. Ha enged, akkor nem vadulok, ellenkező esetben úgy érzem, hogy be vagyok szorítva.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!