Gogol óta a patriarchális vidéki társadalom mit se változott. A revizorban egy járási székhely hivatalnokrétegének kell szembenéznie saját pozícióféltésével és bűntudatával a gogoli komikumon keresztül.
A hazai rendezők rendszerint a darab szatirikus jellegét domborítják ki. A Debreceni Csokonai Színházba meghívott kijevi színházigazgató-rendező, Vladiszlav Troickij azonban a groteszk irányába viszi el az előadást. A látszatvilágban a figurák is elmosódottak, személyiségük megfoghatatlan, vagy valójában nincs is. A korrupció, csalás és hataloméhség köti össze a városka lakóit, és bár a második felvonásban főbb karaktervonásaik jobban kirajzolódnak, alapvetően egységes masszát alkotnak. A magyar játékstílushoz szokott nézőnek meglehetősen furcsa ez a fajta karakterhiányos ábrázolás, hiszen nálunk sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a pontosan kidolgozott figurákra.
A legösszetettebb jellemmel a léha pétervári Hlesztakov, az álrevizor rendelkezik, aki kihasználja az élet nyújtotta lehetőségeket, és elveszi, ami neki jár. Meg azt is, ami nem. Mészáros Tibor olyan tenyérbemászóan könnyelmű, hogy a kisváros vezetőségének egészen meg kell hajlítania a derekát, ha lépést akar tartani vele. A polgármester (Varga József) nem az a kifejezett őstulok, inkább a vidéki burzsoázia képviselője, haszonlesésének és kicsinyességének foglya. Saját gogoli értelmezésemnek ez ugyan ellentmond, de a rendezői koncepcióba szervesen illeszkedik. Felesége (Ráckevei Anna) és leánya (Kacsur Andrea) sznob, affektáló nagyúri dámákat játszanak, akik felsőbbrendűségüket lépten-nyomon hangoztatják. A hivatalnokok (Csikos Sándor, Garay Nagy Tamás, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Jámbor József) ugyanazt a tipikus kisembert testesítik meg, aki bármire képes a jó pozíció megszerzése és megtartása érdekében. Tökéletes ellenpontot alkot a két szolga (Kóti Árpád és Sőtér István), a két valódi hús-vér ember a „holt lelkek” között, akik Molière-i ügyességgel fondorkodnak.
A mélyen orosz hangulat néhol ritmuszavarokhoz vezet. Az unalmas kisváros csendes fásultságot szül a nézőkben, mert nem ismerünk benne magunkra. Itthon a helyzet mégiscsak más: hasonló helyzetben senki sem érezne bűntudatot. Érték nélkül hogyan beszélhetnénk értékvesztésről?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
