„Egy baráti csevegésen határoztuk el még decemberben, hogy alapítunk egy szakmai egyesületet, mert egyenként hiába puffogunk és mondjuk el aggályainkat, az kevés, tenni kell valamit, mert ahogy Shakespeare-nél is szerepel: őrülés van. Abban bízunk, hogy egyre több szaktársunk jelentkezik majd, s ha a tagság nőttön-nő, és kórusban mondjuk, hogy állj, akkor meghallják” – mondta lapunknak Székhelyi József annak kapcsán, hogy a héten megalakult a Jelen-lét Színházi Egyesület Verebes István elnökletével.

 
Székhelyi József

A két alelnök Balázsovits Lajos és Márton András, az alapítók pedig Balikó Tamás, Éless Béla, Konter László, Korcsmáros György, Méhes László, Székhelyi József és Szurdi Miklós.

Az egyesület bejegyzése már bírósági szakaszban van, az alapítók nem pénzgyűjtőhelynek hozták létre a szervezetet, hanem a színházi szektorért, a tehetségek gondozásáért, a gagyi ellen. Bárki csatlakozhat az egyesülethez, a havi tagsági díj 2-3 ezer forint lesz. A nevet közösen találták ki az alapítók: a jelen, a létezés, a ma és a holnap színházi létkérdéseire utal. „Nem spekuláltunk azzal, hogy legyen az alapítók között kormánypárti szimpatizáns is, de legitimitásunk így még erősebb, ugyanakkor nem politikai céllal jöttünk létre” – jelentette ki Székhelyi. A Jelen-lét Színházi Egyesület egyfajta „vének tanácsaként” nyilvános állásfoglalásokkal reagál majd a színházi életet érintő vitatható döntésekre és a társulatok sorsát befolyásoló, a szakmát megosztó történésekre, foglalkozni fog a korosodó színészek és a reménytelen helyzetben lévő pályakezdőkkel. Céljuk, hogy színházművészetet érintő kérdésekben szakmai döntések szülessenek. Székhelyi új színházi törvényt és átlátható pályáztatási rendszert akar. „Úgy gondolom, a pártpolitikának nem lenne szabad belepofáznia szakmai kérdésekbe, a feltételrendszer kialakításában van csak szerepük, az egy téves eszme, hogy a színházi közegbe is beleszólhat a politika” – jegyezte meg a színművész.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!