Támogatástól függetlenül – Pintér Béla a független színházak jövőjéről

– Mennyi pénzről van szó konkrétan a Pintér Béla és Társulata támogatását illetően?

– 2009-ben még 69 millió forintból gazdálkodhatott a társulat, ami elég volt arra, hogy legyen évi két bemutatónk, és havi 13-15 előadást tartsunk a Szkénében. 2010-ben, a kormányváltáskor zárolták, majd megvonták ennek a közel 70 millió Ft-nak a 35 százalékát – akkor rögtön ezt az áldozatot kérték a független színházaktól. Tavaly további 10 millióval csökkent a támogatásunk, az idei évben pedig már csak 32,8 millió forintot ítélt meg számunkra a kuratórium, amit azonnal zároltak is. Ez azt jelenti, hogy 2012-ben egyáltalán nem fogják kifizetni a 2012-es támogatásunkat. Azt ígérik, majd jövőre. Az a gyanúm, hogy a 2013-as költségvetésből akarják elvonni ezeket az összegeket. Csak azt nem tudom, hogy akkor miből fogják kifizetni a 2013-as támogatást…

– Hammerstein Judit, kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt hangsúlyozza, hogy éppen ez a kormány az, amely először támogatja a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) működését. Mire gondolhat?

– Nem tudom. Az előző két kormányzati ciklusban sokkal nagyobb támogatást kaptunk. Felismerték az értékét annak, amit csinálunk, a működésünket pedig anyagilag támogatták 2008-ban született egy előadó-művészeti törvény is, amely először szabályozta a függetlenek állami támogatásának mértékét. Ennek értelmében az önkormányzati fenntartású intézmények (kőszínházak) támogatására fordított éves keret legalább 10 százalékát automatikusan a függetlenek kapták. Ezt persze, többek között a Magyar Teátrumi Társaság, azon belül elsősorban Vidnyánszky Attila „sugallatára” 2010-ben azonnal el is törölték. Úgyhogy most már hiába nyilatkozza azt Vidnyánszky, hogy nem jó, ami a függetlenekkel történik, valahol ő indította el ezt az egészet. Aki szelet vet, vihart arat. Fogalmam sincs, mire gondolhatott Hammerstein Judit, hacsak nem arra, hogy korábban Alternatív Színházak Szövetségének (ASZSZ) hívták az érdekképviseletünket. Így igaza van, a FESZ-t tényleg ők támogatták először. Ám ha erről van szó, az borzasztó nagy cinizmusra vallana.

– L. Simon László kulturális államtitkár ugyanebben a videóban azt mondja, hogy nem lehet kizárólag az állam kötelessége a művészeti szervezetek fenntartása. Egy-egy újszerű kulturális kezdeményezésnek akkor lehet jövője, ha az állami források mellett a közönség támogatására is számíthat.

– Ha körültekintőbben tájékozódna, pontosan tudná, hogy ez a független színházak esetében már hosszú évek óta így van. A Pintér Béla és Társulata költségvetésének több mint 50 százalékát a jegybevételeink adják. Kétségtelen, hogy ebben nagy szerepe van a társasági adónak, amely lehetővé teszi, hogy visszaigényeljük a jegybevételek után befizetett adó 80 százalékát. Ez nagy segítség. Ugyanakkor, amikor azt mondják, hogy az álmuk egy olyan Magyarország, ahol egy erős fizetőképes kereslet tartja el a kultúrát, tudniuk kell, hogy ezt a fizetőképes réteget jelen pillanatban nem nagyon lehet jegyenként 2500 forintnál jobban megterhelni.

– Azt is mondják, hogy a független kezdeményezések pusztán egy szűk nézőréteget érintenek…

– Amennyiben az évi 2-300 ezer néző szűknek számít. A mi előadásainkra például akkora az érdeklődés, hogy ha este 8-kor kitesszük az Interticketre, hajnal kettőre elfogy az összes jegy, mármint a havi tíz előadásunkra. Mi magunk nagyjából 30 ezer nézőnek játszunk évente, minden előadásunk telt házas, és az alkotói kondíciónkból futná ennél többre, akár évi 2 bemutatóra is. De már az egyet sem tudom kifizetni a színészeknek – ingyen próbálják végig a 3 hónapos próbaidőszakot. Csak a díszletre tudunk költeni, illetve a produkció külsős munkatársaira. Ezen kívül, ha bárki megnézi, hogy a nézőink a társadalom mely rétegeiből kerülnek ki, azt látja, hogy a gimnazistától a nyugdíjasig mindenki ott van a nézőtéren. Mi több, sokáig nagyon figyeltem arra is, hogy az előadásaink társadalmi és politikai üzenete lehetőség szerint elfogulatlan legyen. Annak ellenére, hogy nyilván van valamilyen politikai szimpátiám, nagyon fontosnak tartottam, hogy objektív képet mutassak a mai magyar valóságról, azon belül a politikai helyzetről is. Ennek köszönhetően a közönségünk között akadnak jobb és bal oldali rajongók is. Hogy egyet említsek: Makovecz Imre például nagyon szerette az előadásainkat.

– Szóval, bárki bármit mond, közönség is akad, és a szakma is elismeri a függetlenek teljesítményét.

– Abszolút így van. A Pintér Béla és Társulata például elnyerte már a POSZT legjobb előadás díját, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb társulat, a legjobb női fő- és mellékszereplő díját, de kaptunk elismerést a legjobb színpadi szövegért is. A díjakon túl a mi nemzetközi jelenlétünk a legnagyobb a szakmában – a Katonán és az Örkény Színházon kívül lényegében csak a függetlenek turnéznak. A progresszív, kortárs színházi fesztiválokon mi vagyunk jelen, mert az ottani színház- és fesztiváligazgatók szerint a független színházak előadásai felelnek meg leginkább a kortárs színházi eszméknek. Ez érték. Véleményem szerint a kulturális minisztérium dolga az, hogy az ország kulturális értékeit védje, támogassa, erősítse. A független színházak komoly kulturális értéket képviselnek itthon és nemzetközi szinten is. A minisztériumnak ezekre az értékekre érzékenynek kellene lennie. Mi például a semmiből hozzuk létre az előadásainkat, én írom őket, mindegyik ősbemutató – ilyen nem sok van, nemhogy Magyarországon, de a világon sem. Hungaricumnak kéne nevezni.

– Ráadásul épp a Pintér Béla és Társulata az, amelyik előszeretettel emeli be a darabjaiba a magyar népi kultúrkincset.

– Számomra nagyon fontos a nemzettudat, a hazafiasság kérdése. Nagyon sok előadásunk, például a Parasztopera, az Anyám Orra vagy a Kórház-Bakony, épül a népzenére, a népdalokra. Kevés olyan színházi rendezőt tudnék mondani, aki járatosabb a magyar népi kultúrában, mint én. Az előadásaink hazafias üzenete is egyértelmű és tetten érhető. A szó egészséges értelmében vett nemzeti és hazafias attitűd. Ez nem szégyen. Ha valaki magyarul beszél, azzal óhatatlanul rokonságom van. A nyelv és az ország, ahol élünk, összeköt bennünket. Ez hasonlóan torokszorító érzés, mint amikor az ember a családjára, a gyermekére vagy a szüleire gondol. A KaisersTv, Ungarn című előadásunkban például megváltoztatjuk a történelmet és megnyerjük a schwechati csatát, ami sokaknak könnyfakasztó, felemelő érzés – nekünk magunknak is az volt, amikor próbáltuk. Már gondolkodom a következő előadásunkon, az is Magyarországon játszódik, és aktuális problémákat vet fel. Egy népzenegyűjtő megpróbáltatásairól szól, akit egy magánéleti titok miatt sikerül megzsarolni, és jelentenie kell a 70-es, 80-as évek elején a táncházmozgalomban jelen lévő ellenzéki kezdeményezésekről.

– A független színházak közül többen a „külföldre menekülésben” látják a kiutat. Magyarországon játszódó, magyar témákat boncolgató, aktualitásokkal teli darabokkal a Pintér Béla és Társulata mihez kezdhet, ha rosszabbodik a helyzet?

– A Krétakör, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Proton már megvetették a lábukat külföldön. Hogyha itthon kicsúszik alóluk a talaj, akkor kicsit meginognak, de aztán valahol máshol szépen visszaállnak. Bodó Viktor folyamatosan koprodukciókat hoz létre, Mundruczó Kornél szinte kizárólag Nyugat-Európában alkot, Schilling Árpád egyik külföldi meghívása éri a másikat. Mi is sok helyen játszunk külföldön, de a koprodukció valahogy nem illik bele a társulat profiljába. Kötődünk a nyelvhez, ehhez a közeghez. Ha koprodukciókat leszünk kénytelenek keresni, az azért lesz, mert ez marad a megélhetés egyetlen útja. Ha mindenképpen rákényszerítenek, akkor menni fog, de nem akarom. Én a társulat tagjaira írom magyarul a darabjaimat, mert a szövegben tudom legfájdalmasabbra élesíteni a történeteimet. A történeteinket.

– Mit szól ahhoz, hogy azt tervezik, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének javaslatai alapján átalakítják a kultúra legfőbb pénzosztó szervét, az NKA-t?

– Rossz érzéseim vannak az MMA-val kapcsolatban. Nem értem, miért van erre szükség. A költségvetésünk egy részét produkciós és továbbjátszási pályázatok pénzei adják, amelyeket az NKA-nál kell igényelni. Eddig legalább ez működött. Ha ez se fog, akkor tényleg aktivizálnunk kell a külföldi kapcsolatainkat, illetve itthoni nézőink között kell szponzorokat, mecénásokat találnunk. Megszűnni nem szűnünk meg, nekem dolgoznom kell, ez a hivatásom. Nem az az életem célja, hogy feléljem az adófizetők pénzét, hanem hogy színházat csináljak, ha lehet, itthon, annak a sok ezer embernek az örömére, akik megtisztelnek a szeretetükkel.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!