A klubokban az az izgalmas, hogy tagjait a hasonló érdeklődés, és nem feltétlen a hasonló gondolkodás hozza össze. A naturisták, a parajfalók, a japán fürj-tenyésztők vagy a magányos szívek klubjában legfeljebb a sör hőfokában értenek egyet. Aztán jó esetben véleményt cserélnek, vagy csak elbeszélgetnek egymás mellett, mint a Klubszoba vendégei.

 

Én biztos jót vitáztam volna Bíró Zoltán irodalomtörténésszel (aki a 70-es években a Művelődésügyi és a Kulturális Minisztérium funkcionáriusa, később az MDF alapító tagja volt). Lehet, hogy ő tudja – én ugyan nem –, hogy „kik tálalják a témákat az amerikai külügyminiszternek itthonról”. Nem osztom azt a véleményt sem, hogy „egész Európa nem tud mit kezdeni a bevándorlással”. A németek elég jól kezelik, például úgy, hogy a szélsőjobbot (az ismert történelmi hagyományok okán) jó rövid pórázon tartják. A szerkesztő is csak azt tudta szalagcímnek adni, hogy „Norvégia átértékelheti liberális bevándorlási politikáját”. Bolondok lennének a demokratikus kultúrájukat elárulni vagy az olajfúrótornyok jövendőbeli vendégmunkásait megszívatni. Ezzel épp a Breivik-félék érnék el céljukat. A norvég elnök is azt mondta, ezután még nyitottabbnak, még toleránsabbnak kell lenniük. Bódis Kriszta írónővel értettem egyet, aki szerint a gyűlölet bárhová becsatornázható, nálunk az antiszemitizmusra és a cigányellenességre van túljelentkezés.

A műsorban Deutsch Tamástól a sanghaji vízilabdás buktán át a budaörsi úti felüljáróról végbevitt „halálugrásig” minden heti hír benne volt, akár a Kincses Kalendáriumban. A műsorvezető Banner Géza (kedvencem a Kívánságkosárból) hangyafityisznyit sem volt provokatív, viszont oly mívesen beszél, régen biztos papnak adták volna.

Sokáig úgy éreztem, Bíró Zoltán és köztem két generáció és egy világ van, míg egyszer csak egyetértettünk valamiben. Mindketten szeretjük a neolatin nyelveket, de egyikünk sem hiszi, hogy ezekkel fogjuk sokra vinni a világban – amiként ezt az oktatási minisztérium javasolná –, sokkal inkább a kínaival vagy az orosszal. Bár a Heti Válasz-os Ablonczy Bálinttal is meg tudnám váltani a világot egy kávé mellett, igazán Bódis Kriszta volt az én hullámhosszomon. Az ő szociális érzékenysége nem holmi liberális úri huncutság, hanem tapasztalatból és mély megértésből fakad. Civilként az ózdi romákkal dolgozik, tudja, hogy ott nem az a kérdés, két vagy három nyelvvizsga kell-e a diplomához, hanem egyáltalán legyen cipő, amiben el tudnak járni az iskolába. Elmagyarázta az új közmunkaprogram gyöngéit is: a fizetés csupán havi 4 ezer forinttal több, mint a segély, viszont emellett se más munkát vállalni, se állást keresni nem lehet. Végre észérveket hallottam, és nem okoskodást, ahogy azt a városi értelmiségi (vagy politikus) elképzeli.

Klubozás közben újságcikkeket és híradóbejátszásokat mutattak, csakhogy ezekről nem vették le a hangot, én meg azt hittem, épp átépítik a stúdiót. Rá is férne, mint Szijjártó Péterre a „minden képzeletet felülmúló közmunkaprogram” kipróbálása egy borsodi zsákfaluban.

Klubszoba, Duna Tv, július 31.

Címkék: Képernyő-televízió, labdarúgó iskolák, MSZMP, MSZMP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!