Simon Stephens: Heisenberg, Hatszín Teátrum
Nem tudni, Simon Stephens drámája írásakor pusztán kedvet kapott-e egy jó társalgási bulvárdarabhoz, vagy ennek szinte paródiáig vitt túlzásával akart fityiszt mutatni mindennek és mindenkinek, netán egyszerűen csak beleszeretett Werner Heisenberg határozatlansági reláció elvébe, és a dráma nyelvére fordította azt. Mindenesetre, ami így született, egy meglehetősen kiszámítható csavarokkal teletűzdelt, banálisnak mondható, kétszereplős egyfelvonásos némi filozófiával megspékelve. Valami ilyesmi recept alapján: fokozd az ellentéteket a végletekig – tegyél egymás mellé egy szélsőségesen extrovertált, meglepetésekkel teli stb. fiatal nőt és egy szélsőségesen introvertált, kiszámítható stb. idős urat, s majd meglátod, mi sül ki belőle.
Már ha az egyik akar valamit a másiktól. Márpedig most akar.
Persze a brit szerző történet és műfaj szintjén is Heisenberg szellemében játszik azért az előítéleteinkkel: folyamatos bizonytalanságban tart, még ha végül meglepetést nem is okoz. Erre erősít rá Szabó Máté rendezése. Cziegler Balázs minimalista díszlete, a szelvényezett fapad pedig nemcsak gyönyörűséges, s megidézi a pályaudvart, de variabilitása révén állandó változásban van, mint ahogy két szereplőnk érzelmei is.
Egy pad, két színész. Nem is kell több. Már ha a két színész ilyen nagyszerű. Ullmann Mónika (bár a bemutatón még az elképesztő mennyiségű szöveg köti le leginkább, a történetet mozgató vonzalom háttérbe szorul) tisztességgel küzd a papírízű szereppel, és már most látható, talán még ezt is képes lesz majd feltölteni élettel, és mélységet adni neki.
Benedek Miklós kimért, hűvös eleganciája, intellektuális sármja különös fényt ad ennek a fura öregúrnak. Hibátlan ritmusérzékkel, minimalizált mimikával képes kifejezni a szokásaihoz s veszteségeihez ragaszkodó, eseménytelen életű hentes belső viharait és finom rezdüléseit.
És amikor e világ egyik legkiszámíthatóbb, legunalmasabb emberének mindennapjaiba élete vége felé mégis beszüremkedik az élet, és e váratlan csoda hatására a szemünk láttára megrendül, az valóban megrendítő. Azt hiszem, az ilyen pillanatokért érdemes színházba járni.
TAVASZVÁRÁS
Alföldi Róbert februártól III. Richárdként fog majd ármánykodni a hatalomért a Radnóti színpadán.
Székely Kriszta és Offenbach, Kékszakáll és vállalati szféra, némi #metoo-s felhanggal szintén olyan kombináció, amit mindenképp érdemes lesz megnézni az Operettben.
Berlin, Alexanderplatzcá változik majd a Katona színpada, hogy felvonultassa a szegényeket és kitaszítottakat. Mikó Csaba Alfred Döblin regényéből készített adaptációját Kovács D. Dániel rendezi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!