A 69 éves Jolcsi néni az ország legidősebb videobloggere. Filmjeit – melyek mindennapi életét dokumentálják igen szórakoztató módon – a legnagyobb videomegosztón már több mint harmincezer ember látta, sőt saját rajongói klubja is van.

 
Kállai Márton felvétele

„Hagyja csak, otthon is gyalog megyek fel a másodikra. Nem árt egy kis edzés” – nevet Jolcsi néni, és máris két lépcsőfokkal előttem jár. Csillogó szemmel mesél, amikor arról kérdezem, hogyan lett belőle az internet egyik új sztárja: „Mindig is írtam naplót, és vezettem a háztartási könyvet is. A férjem ötlete volt úgy öt-hat éve, hogy vegyünk egy számítógépet, hogy könnyebb legyen az írás, és rendszerezhessem a sok papírt, számlát. Azt sem tudtam, hogy kell bekapcsolni a gépet, az unokaöcsém jött át, hogy megmutassa.” Az egykor műszaki gyártmányszerelőként dolgozó Jolcsi néni pedig figyelt, tanult és jegyzetelt. Hamarosan már a számítógéphez ajándékba kapott filmkészítő programot kezdte tanulmányozni. „Amit nem ismertem, arra rákerestem interneten. Igaz, eleinte még csak betárcsázós internetünk volt, így például amikor emiatt egy programhoz nem tudtam megszerezni a magyarítást, kinyomoztam, hol a cég hazai képviselete, és megkértem őket, hogy írják ki nekem CD-re. Kicsit csodálkoztak, amikor megtudták, hogy saját használatra kell.” Jolcsi néni beiratkozott a könyvtárba, és elolvasott minden, számítógépekkel kapcsolatos szakirodalmat, majd elkezdett egy online angol nyelvtanfolyamot.

A naplóírásból időközben videózás lett, bár Jolcsi néni eleinte csak a saját és barátai szórakozására készített kisfilmeket a mindennapjaikról. Aztán az egyik barátnőjének készített névnapi köszöntőt elérhetővé tette a YouTube-on – és nem volt megállás. Sorra kerültek fel a kisfilmek, a volt munkatársak, barátok után pedig ismeretlenek is elkezdték megosztani őket a közösségi oldalakon. Jolcsi néni mindent dokumentál: baráti összejöveteleket, az új autójuk átvételét, nyaralófelújítást, de forgatott már több főzővideót is. Rendez, vág, feliratoz, utószinkronizál, zenét választ, képet szerkeszt. Operatőrként férje működik közre a videókban, akinek Jolcsi néni színes kézikönyvet készített a számítógép és az internet használatáról. „Az internet egyszerűen csodálatos. Kinyílt előttem a világ, amióta megtanultam használni. Ma már vásárolni is itt szoktam: harmincezerrel olcsóbban találtam meg ugyanazt a tévét, amit egy üzletben kinéztünk. Látta a mosogató kicseréléséről szóló filmemet? Na, azt a csaptelepet is interneten találtam, de szoftvert is onnan veszek.”

Jolcsi néni szinte csak pozitív kommenteket kap, amikre lelkiismeretesen válaszol is. Amikor megosztottam a cicege (lapcsánka) elkészítéséről szóló videóját Facebook-oldalamon, három ismerősöm sütötte meg néhány napon belül az ételt. Az embereket magával ragadja Jolcsi néni leleményessége, bája, és csodálják technikai ismereteit. „Sokkal könnyebb volt megtanulni a számítógép és az internet használatát, mint gondoltam. Azelőtt a mobiltelefonhoz se értettem, de már azzal is nagyon jól bánok – mondja Jolcsi néni. – Minden idős embernek csak ajánlani tudom, hogy keressen fel egy ingyenes tanfolyamot, amilyenen én is voltam: a művelődési házak, könyvtárak szerveznek ilyeneket, mindent megtanítanak, aztán lehet többek között ingyen telefonálni, beszélgetni az unokákkal.” Mikrofonos fejhallgató, monitor, laptop, hangfalak, USB-portok sorakoznak Jolcsi néni pedánsan elrendezett íróasztalán – melyről a fotót természetesen pendrive-on hozta nekem. Az jut eszembe a képről, amit az eddigi autóikat összehasonlító videójában mond: „öreg vagyok, de a műszerfalam korszerű”.

Címkék: gasztronómia, internet

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!