Természetellenes önvizsgálat. - Nem fél a konfliktusoktól – a munkát jelenti számára. Játsszon bár színházban, filmen, a miértekre keresi a válaszokat. Pálos Hanna Junior Prima-díjas színésznőt kérdeztük.
– Álomszerűnek tűnik a pályakezdése. Ám amennyire öröm lehetett bekerülni a Katonába, épp annyira félelmetes is?
– Onnantól kezdve, hogy megtalálod a közösségben a helyedet, már könnyebb. De eleinte valóban rettenetes szorongást okozott, nagyon akartam bizonyítani. Jó sokat sírtam is, és épp a tavalyi évad végén, amikor a Máthé Erzsi-díjat megkaptam, éreztem igazán, hogy talán most már otthon vagyok.
– Mindenki másképp, más karakternek látja önt. Nem frusztráló ennyire képlékeny anyagként létezni?
– Egy színész általában mindig elégedetlen, mindig többet akar, ám egyfajta inspiráló elégedetlenség ez. Persze vannak szerepek, amikre csípőből azt mondják a rendezők, hogy soha nem fogom eljátszani, például a naivákat. Egyébként épp abból írtam a szakdolgozatom, van-e egyáltalán egy színésznek önmagában jelentése, nem az határozza-e meg inkább, milyen közösségben van, és hozzá képest a többiek milyenek?
– A Katona társulatában mi a jelentése?
– Talán egy picit ironikus, furcsa fiatal lány, akit egyelőre még nem tudunk behatárolni. Volt rendező, aki azt mondta, Hanna, te negyvenéves korod után leszel igazán izgalmas. Kíváncsi vagyok, majd meglátjuk.
– Az írás sem áll távol öntől: az Illaberek című előadásba is írt például egy jelenetet.
– Valóban. A függetlenek felé is azért kacsintgatok, mert ott a munkának több fázisában van beleszólásom, és nem csak színész vagyok. Engem mindig az egész színdarab érdekel, és imádom nézni és elemezni a többiek jelenetét. Mindig azt érzem, hogy ezáltal sokkal több mindent megértek a sajátomból is. A büfében én alapvetően inkább megfigyelő vagyok, viszont amikor dolgozunk, ha rajtam múlna, be nem állna a szám, folyamatosan mondanám az ötleteimet.
– Ezért aztán gyakran konfrontálódik a rendezőkkel?
– Attól függ, amelyikkel lehet, persze. A színház folyamatosan konfliktusokból áll, de hát az összes színdarabban is azt keressük, hogy kik hogy konfrontálódnak. Én nem félek már a konfliktusoktól, az nem rossz, azt jelenti, hogy dolgozunk.
– Szabadidejében viszont bokszedzésre és jógára jár, ilyen végletes személyiség?
– A bokszot terápiaként kezdtem el, sok feszültség van ugyanis egy színészben. A jógában elengedek mindent, mély gyökeret eresztek a földbe. Azonban rájöttem, emellett azért nagyon jó néha ütni is. Nem valakit, csupán egy zsákot.
– A színészet maga is egyfajta folyamatos terápia?
– Igen, ugyanakkor egy teljesen természetellenes helyzet is, hogy az ember minden este felmegy a színpadra, és négyszáz ember nézi. És folyamatos önvizsgálat, keresed a miértekre a választ.
+1 kérdés
– Karácsonykor mi kerül a családi asztalra?
– Nálunk szenteste nincs se halászlé, se kacsa, se töltött káposzta – kínait eszünk, otthon készített édes-savanyút. Így senki nem szólhat bele anya konyhaművészetébe, hiszen a kínaihoz senki nem ért, és szent marad a családi béke.
Pálos Hanna
Junior Prima-díjas színésznő, 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Dömötör András osztályában; a Katona József Színházban töltötte gyakorlatát, majd annak tagja lett. Idén Kattrin szerepéért (Kurázsi mama és gyermekei) jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában a Színikritikusok Díjára, társulatától pedig megkapta a Máthé Erzsi-díjat. A mozikban éppen Az éjszakám a nappalod című film egyik főszereplőjeként tűnik föl.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!