Sam Holcroft: Családi játszmák, Belvárosi Színház

 
Sam Holcroft: Családi játszmák, Belvárosi Színház - Forrás: Orlai Produkciós Iroda

Karácsony van. Összegyűlik a nagycsalád, hogy tagjai szeretteik körében üljék a szeretet ünnepét. És ezzel – nem meglepő módon – megkezdődik a Téboly nevű társasjáték, melyet itt konkrétan és átvitt értelemben is játszanak. E játék pontos szabályokkal és utasításokkal rendelkezik. A végén pedig mindenki vesztes.

A Családi játszmák Sam Holcroft kortárs angol szerző intellektuális komédiája. Nálunk az Orlai Produkció tűzte elsőként műsorra, igen jó érzékkel, mert e darab jóval több jól megcsinált, könnyed társalgási komédiánál.

Az előadás kuriozitása, hogy mindvégig feliratok kísérik a játékot – a háttérben látható képernyőkön (a társasjátékra rímelően és azt erősítendő) az egyes szereplők instrukcióit olvashatjuk.

Így cinkossá avatódunk magunk is. Hőseink meg lelepleződnek, mennyire szabálykövetők: mindnyájan teszik, amit az előre megírt szövegek mutatnak. Lelepleződik az is, miként próbálják működtetni (élet)hazugságaikat vagy épp kompenzálni azt takarítással, evéssel, ivással, gyógyszerszedéssel.

A jópofa geg azonban hamar kifárad; később mégis újra jelentéstelivé avatódik. Ahogy felszínre kerülnek az évtizedes sérelmek és hazugságok, a monitorok egyre inkább vészjelzőként működnek, végül pedig adáshibát mutatnak. Valamennyiüknél.

Mert a szőnyeg alá söprés és a másoknak való megfelelni akarás esetében könnyen borul a bili. Az önbecsapás és felnőni nemtudás eredménye azonban nem csupán saját frusztráltságuk s boldogtalanságuk – a következő generáció, a gyerek már beteggé lesz köztük.

Némiképp nehezen indul az előadás, és talán a zárókép is kissé patetikus, ám ami a kettő között van, az dübörög. Göttinger Pál értőn rendez, a színészek közül pedig többen is remekelnek. Járó Zsuzsa megtört feleségként, Kútvölgyi Erzsébet Aszpirin Ladyként, Papp János magatehetetlen Halszemű Diktátorként.

Ötvös Andrásnak színészi magánszáma kiemelkedő, Szikszai Rémusz pedig rutinos mindent robbantó igazságbajnok.

A Téboly nevű játék végül rombolásba torkollik. Mi a szart csináltok? – kérdi a pusztítást látva felmenőitől a tizenéves, ahogy egyensúlyozni próbál a szülei felhalmozta romok tetején. És ha körülnézünk, félő, tőlünk is joggal kérdezi majd az utánunk jövő generációk sora: Mi a szart csináltunk?
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!