Vízimentő, aki alig tud úszni

– Rengeteg minden köt Szárszóhoz. A faluban jártam iskolába, fociztam a helyi csapatban, a kisebbik fiam Attila ott született, és rendeztem 11 szárszói találkozót is. A házunk a Soli Deo Gloria mellett van, ahol a 40-es években tartották a híres szárszói találkozókat Németh László, Veres Péter, Erdei Ferenc és a többiek. József Attilát a mi házmesterünk temette el, ő volt itt akkor a sírásó. Sokat hallottam erről tőle, de még a kocsmában is. Ám a költőről magáról keveset tudott a falu. Az iskola igazgatója 1956-ban megbízott minket, gyerekeket, hogy gyűjtsünk történeteket József Attiláról. Elmeséltem neki, amit a házmesterünktől hallottam. Azután a diri nyugdíjba ment, a József Attila Múzeum igazgatója lett, és ott adta tovább a történeteket, amiket tőlem hallott. Ezt meg is említettem neki egyszer, de megsértődött… Ha az ember sokat mesél, idővel elhiszi, hogy vele történt meg a dolog. Lehet, hogy én is így vagyok már a Balatonnal?

Évtizedekig az volt nekünk a tenger – máshoz nem jutottunk. Szerettük. Én persze inkább csak nézni és hajózni rajta. Van néhány barátom, akik gyakran meghívnak a vitorlásukra, például Böjte Jóska vagy Koós Jani. Egyszer két profi vitorlázót „stopoltam le”. De ők a tó közepén irtózatosan berúgtak és nekem kellett kivezetni a hajót – életemben először önállóan. Rettentően izgultam, de túléltük. Úszni eléggé vacakul tudok. Egyedül még csak elevickélek valahogy, de ha egy fuldoklót kellene kimentenem, azt hiszem, mind a ketten ott maradnánk.

Ehhez képest még vízi mentő is voltam. Annyira képtelennek tűnhetett, hogy valaki, aki tó mellett nőtt fel, nem tud jól úszni, hogy meg sem kérdezték, tudok-e. Én meg csóró diákként szerettem volna egy kis pénzt keresni, a hordárkodás mellett így is. Életet nem mentettem. Szerencsére nem volt rá szükség. Egy csónakkal evezgettem a bójákon túl. Ha valaki segítségért kiabált volna, odanyújtottam volna az evezőt…

Lejegyezte: Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!