Képes-e egy nő megszabadítani magát a sztereotip férfiképektől, betölteni bármilyen más szerepet, mint a szexuális tárgyét, vagy ráébredni saját vágyaira egy olyan világban, ahol a nyelv is fallokratikus?
Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő 1977-ben született ironikus hangvételű darabja, a Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai Ibsen Nórájának továbbgondolása, a nő jövőjének egy lehetséges variánsa. A magyarországi ősbemutatót Zsótér Sándor rendezte az Örkény Színházban.
Nóra (a színpadot tökéletesen uraló, mozgásában és gesztusaiban egyszerre vadmacska és házi cica Kerekes Éva) hiába lép ki a babaházból, elveszettségéből nem tud kitörni, mert nem látja át a saját szerepét, és továbbra is férfiak által határozza meg magát. A vágyuk által.
Először a vadkapitalista Weygang (Vajda Milán) bájos, rugóra járó hajas babája lesz, majd gazdasági érdekek diktálta dominaként győzi le elhagyott férjét, Torvaldot (Debreczeny Csaba), végül a kapitalizmus igazi prostituáltjává válik. Hiába a lázadás, képtelen saját vágyát megélni, hiszen nem is ismeri azt.
A kitörési kísérlet így természetesen kudarcra van ítélve, ahogy a feminista diskurzus is, hiszen a férfitársadalommal harcol, elfogadva annak kliséit, vagyis a közegből nem lép ki.
Jelinek jól ábrázolja Torvald személyén keresztül, hogy az egyetlen dolog, amit a feminista elérhet, hogy a férfiakat is tönkreteszi, kihúzva lábuk alól a talajt. Ezzel a női nem megítélése ugyan nem változik, de a férfiak nemi identitászavarba és egzisztenciális bizonytalanságba kerülnek.
Az egyetlen járható út a matriarchátus lenne, ami valaha működött, azonban a túlzott anyajogú társadalom válsága a patriarchális viszonyok megerősödéséhez vezetett.
A túlcsorduló férfienergia átcsap nőibe és fordítva. Ez a jin és jang örök változása.
Nóra igazi ellenpontja Éva (Szandtner Anna), aki átlátja a társadalmi manipulációkat, alakja éppen ezért nem illeszkedik a konvencionális női elvárásokhoz, és számkivetett marad.
A darab minden mondatát áthatja a harag, mintha megannyi tőrt döfne belénk. A szereplők üres frázisai – az egyetlen kivétel ez alól Éva, aki már öntudatra ébredt – magányukat erősítik, a párbeszéd lehetetlen, hiszen senki sem figyel a másik valódi lényére. Jelinek a frázisokat a sorra csődöt mondott világmegváltó eszmékből kölcsönözte, megjelennek a ’70-es évek nőmozgalmi és munkásmozgalmi terminológiájának elemei (amit kiválóan érzékeltet Ambrus Mária díszlete is, a Magyar Rádió 14-es stúdiójának pontos mása, neonfényes szocreál a ’70-es évekből), valamint Mussolini és Hitler demagóg szólamai.
A mondatok pengeélesek, ahogy az előadás is.
A babaházba nincs többé visszatérés.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
