Mi kerül ezen az emblémán 400 ezer fontba? tudakolhatta a közvélemény a londoni olimpia hivatalos logójának bemutatásakor.

 
Horogkereszt vagy szeretkező pár?

A terveken egy éven át dolgozott egy 150 tervezőből álló csapat, ám a végeredmény a többség szerint nemcsak az árát, de a fáradságot sem érte meg, ezért rengetegen tiltakoztak is ellene. Egyesek szerint eltorzított horogkeresztre hasonlít, az irániak pedig egyenesen bojkottal fenyegetőztek, amiért szerintük a logóból a „zion” (magyarul „cion”) felirat olvasható ki. Ha az olvasó a kép alapos szemügyre vételével ellenőrizte e két „vádat”, akkor elgondolkozhat azon is, lehet-e igazságtartalma a legnépszerűbb és kétségtelenül legszórakoztatóbb mítosznak, vagyis, hogy az embléma egy szeretkező párt ábrázol.

A bemutatást követően azonnal aláírásgyűjtés kezdődött a változtatásért, ám a szervezők hajthatatlanok voltak. Több médium arra kérte a nézőket, olvasókat, küldjék be saját ötleteiket, a pályázatokra pedig rengeteg eredeti terv érkezett. A lenti logó, amely szellemesen ötvözi a rendező város nevét és az évszámot, a BBC-hez futott be és a szerkesztőség tagjainak annyira megtetszett, hogy mozgalmat indítottak, hogy az léphessen az eredeti embléma helyére – mindhiába. Így nincs más hátra, mint megszokni az átszámítva mintegy 150 millió forintos logót, amelybe néhány hét múlva a magyar tévénézők is nap mint nap belebotlanak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!