Az utóbbi időben már nehéz kapásból felsorolni Kapás Boglárka eredményeit, aki nemrég az eindhoveni úszóversenyen három számban is teljesítette a riói olimpiára kijutáshoz szükséges szintet. Boglárkáról azt is tudni kell, hogy 2010-ben ő szerezte Magyarország első olimpiai aranyérmét a Szingapúrban rendezett első nyári ifjúsági olimpián, ahol 200 pillangón lett bajnok, majd a 400 méteres gyorsúszást is megnyerte.

 
Kapás Boglárka - Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

Eddigi legjobb eredményének a 2012-es debreceni felnőtt Európa-bajnokságon szerzett aranyérmét tartja, amelyet 800 méter gyorson ért el, de reméli, hogy hátra van még a nagy kapás. 15 évesen a pekingi olimpián a magyar csapat legfiatalabb tagja volt, majd részt vett a londoni ötkarikás játékokon is, érmet azonban nem sikerült szereznie. Nagyon bízik abban, hogy Rióban teljesül a nagy álma és dobogóra állhat.

– Hány évesen csobbant először a medencébe?

– Még óvodás voltam. Úgy ötéves lehettem, amikor a szüleim úgy gondolták, nem árt, ha megtanulok úszni. Azután, az egyik edző azzal kereste meg őket, hogy ez a gyerek imádja a vizet, jó a vízfekvése, ha kellően szorgalmas, akár versenyző is lehet belőle.

– Mikor kezdett versenyezni?

– Hétéves múltam, amikor 50 méter háton és 50 méter gyorson indultam, hogy hol végeztem, arra már nem emlékszem, de nem fulladtam bele a medencébe. Ezután kezdődtek az igazi edzések.

– Már több világversenyen letette a névjegyét a 400, 800 és 1500 méteres gyorsúszásban. Az első aranyát viszont 200 pillangón nyerte. Melyik úszásnem az igazi szerelem?

– A gyorsúszás. Már 2010-ben is a legjobb eredményem 800 méteres gyorson volt, de ez a szám nem szerepelt az ifjúsági olimpia programján, ezért indultam el pillangóban. Emellett a 400 gyorsot is megnyertem, 200 m gyorson pedig ezüstérmes lettem.

– Az eindhoveni nemzetközi bajnokságon a magyar csapat többi tagja is kiváló eredményeket ért el: Cseh László, Jakabos Zsuzsanna, Balogh Gábor és Takács Krisztián mellett újdonsült klubtársa, Bernek Péter is megúszta az olimpiai részvételi szintet.

– Igen, ő szeptemberben átigazolt a BVSC-be, ahol Nagy Péter irányításával közösen edzünk. Peti nagyon motivált, és ez engem is inspirál. Naponta 16 kilométert úszom, hogy az állóképességem még jobb legyen, emellett egyetemre járok, az ELTE Pszichológiai Karán tanulok.

– Idén mi a legfontosabb feladat?

– A július végén kezdődő kazanyi világbajnokság, ahol valószínűleg 400, 800 és 1500 gyorson, valamint a 4 x 200 méteres gyors váltóban állok rajthoz.

– A pillangó?

– Nekem a pillangó a kikapcsolódást és a változatosságot jelenti, de itthon ebben a számban a legnagyobb a konkurencia.

– Ki lesz a legnagyobb ellenfél a vb-n?

– Egyértelműen az amerikai Katie Ledeczky, aki 400, 800 és 1500 méter gyorson is világcsúcstartó.

– Április 22-én lesz huszonkét éves. Mit tervez erre a napra?

– Semmilyen különleges ünneplés nem lesz, biztos, hogy azt a napot is a medencében töltöm, mindössze egy kicsivel „öregebb” leszek.

Címkék: úszás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!