Magyarországon nemigen akad olyan labdarúgó-szurkoló, aki ha azt a nevet hallja, Császár, azonnal ne vágná rá, hogy Albert Flóriánról van szó, aki az egyedüli magyar aranylabdás és 75 alkalommal szerepelhetett a nemzeti csapatban.
A Császár becenevet a szurkolók ragasztották rá, mert azokat a megoldásokat, amelyekre ő képes volt, nem nagyon tudták utánozni. Csodálatosan cselezett, fantasztikusan érezte a kaput, jól fedezte a labdát, és őrületbe tudta kergetni a védőket, amikor megindult a kapu felé. Erről számos világklasszis hátvéd is be tudna számolni. Ha a heraldikusoknak meg kéne rajzolniuk Albert császár címerét, nem lennének nehéz helyzetben, mert a zöld-fehér címerpajzsra egy aranylabdát, meg egy csípőre tett kezű labdarúgót kellene rajzolniuk. Mert bizony az „uralkodó” is megállt olykor a pálya közepén, és csípőre tett kézzel figyelte, mit csinálnak a többiek. Aztán amikor megiramodott, már nem volt pardon. Élete legkiemelkedőbb fellépését 66-ban produkálta, amikor a brazil–magyaron olyan teljesítménnyel rukkolt ki az angliai világbajnokságon, amelyről még ma is legendák keringenek. Meghívták Brazíliába, ahol több meccsen is bemutathatta a Pelével „felszerelkezett” dél-amerikaiaknak is, hogy mire képes. Sajnos pályafutása korán félbeszakadt, mert egy dán–magyar mérkőzésen a dánok kapusa olyan súlyosan „bántalmazta”, hogy a térde nem bírta tovább a játékot, azután sem, amikor a sok műtétet követően újra pályára lépett. Egyébként már 17 évesen szerepelt a Ferencváros első csapatában, és azon kevés labdarúgók közé tartozik, aki egyetlen klubban töltötte pályafutását. Az Üllői úti Fradi-pályát, ahová naponta bejár, róla nevezték el. Isten éltesse a 70 éves Császárt, és még sokáig munkálkodjon a zöld-fehér klub érdekében!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
