Az első lépés a jó irányba – pozitívan szemlélve így kommentálhatjuk azt a friss hírt, mely szerint Budapest is bekerült az úszó Világkupa idei naptárába.

Amikor ugyanis a 2017-es vizes világbajnokságra 46 milliárd forintból elkészült a Duna Aréna, a szakértők megjegyezték, elsősorban az utóhasznosítás dönti majd el, ténylegesen mennyibe kerül a létesítmény az adófizetőknek. Ez alapján tehát örömteli, hogy Európa egyik legmodernebb uszodájában évről évre láthatunk majd rangos versenyt, ahova – ha csak 3 napra is – visszaköltözhet a tavalyi vb-hangulat. Hozzátehetjük persze, hogy ez a néhány napos viadal azért aligha fogja behozni az aréna árát, így könnyen lehet, hogy – immár a kritikus szemüvegünket felvéve – inkább csak amolyan csepp lesz a tengerben.

Azt, hogy az október 4. és 6. között sorra kerülő verseny iránt mekkora lesz az érdeklődés idehaza, elsősorban az döntheti el, milyen formában lesz akkortájt első számú klasszisunk, Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnoknő a közösségi oldalaira felöltött fotói alapján már javában edz, ám egyelőre nem tudni, ki irányítja majd a felkészülését.

Mindenesetre jó hír számára, hogy a szeptemberben rajtoló Világkupa-szezonban a résztvevők újra annyi számban indulhatnak, amennyiben akarnak. A tavalyi korlátozást sokak szerint éppen a Vk-t rendre letaroló Hosszú miatt vezették be, úgyhogy ezen összeesküvés-elmélet mentén továbbhaladva mondhatjuk, a mostani döntés oka az is lehetett, hogy a FINA-nál – látva Hosszú problémáit – úgy gondolták, idén úgysem akar majd annyiszor rajthoz állni.

A szóban forgó budapesti Vk-t egyébként rövidpályán rendezik. Mindez úgy lehetséges, hogy a vb-n használt 50 méteres medence egyik falát a beépített technológia segítségével „bemozgatják” középre.
 

Címkék: úszás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!