A magyar női asztaliteniszezők a döntőbe jutás küszöbén álltak a csapatversenyben, de végül Li Jie és Li Jiao révén az ellenfélnek sikerült fordítania. Ebben a mondatban semmi furcsa nem lenne, ha mindez nem az Európa-bajnokságon, a holland válogatott ellen történik.

Akik figyelemmel kísérik a sportágat, már nem lepődnek meg ezen, hiszen a jelenlegi európai női ranglista első nyolc helyén holland, német, török, lengyel vagy épp luxemburgi színekben hét olyan játékos is van, aki Kínában született.

A fentiek fényében akár bravúrosnak is nevezhetjük a magyar lányok szereplését a gdanski Eb-n. Mivel asztaliteniszben az elődöntők vesztesei automatikusan bronzérmesnek minősülnek, így a „hollandok” elleni vereség ellenére Téglás Péter tanítványai két év szünet után dobogóra állhattak ebben a számban. A szövetség minimális célkitűzése már ezzel az egy éremmel is teljesült, Tóth Krisztina és Póta Georgina viszont párosban is ellentmondást nem tűrő játékkal, szettvesztés nélkül jutott a szombati elődöntőbe, ahol a 2009-es Európa-bajnok Dodean–Samara román duó várt rájuk. Pótáék nagyszerűen kezdtek, 3:1-re vezettek, azonban a románok végül hatalmas csatában, 4:3-ra győztek, a mieinknek pedig maradt az újabb bronzérem. Tóth és Póta az egyéni küzdelmek során is közel kerültek az éremhez, ám tegnap délután mindketten kikaptak a negyeddöntőben.

Az Eb-n nyújtott teljesítményükért minden dicséret megilleti férfi versenyzőinket is. Egyesben ugyan két legjobbunk, Jakab János és Kosiba Dániel egyaránt szoros vereséget szenvedett az első körben, ez azonban annyira felbosszantotta őket, hogy rögtön ezután párosban kiejtették az első helyen kiemelt svéd duót. Jakabék hasonlóan a hét elején rendezett csapatversenyhez az éremszerzés kapujában végül megtorpantak, de negyeddöntős szereplésük így is jócskán felülmúlta a várakozásokat.

Van tehát okunk az örömre, hiszen a férfiak például legutóbb 1994-ben szerepeltek ilyen jól Európa-bajnokságon. Ha még egyszer ennyit visszamegyünk az időben, már az 1978-as duisburgi Eb-n járunk. Akkor még hét versenyszámban öt aranyérem volt a miénk…

Címkék: korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!