„Az elmúlt tíz év legizgalmasabb szezonja az idei, teljesen kiegyensúlyozott a mezőny, hiszen a kisebb és szegényebb csapatok is kezdenek felnőni a feladathoz. Vagyis ma már nem olyan a sorozat, mint 2000–2006 között volt, amikor egy-egy csapat szinte uralta a világbajnokságot.”

 
Baumgartner Zsolt

Az eddigi egyetlen magyar Forma–1-es versenyző, Baumgartner Zsolt korábbi tapasztalatai tükrében értékelte az idei sorozatot a Vasárnapi Híreknek. Baumgartner Zsolt 2003–2004-ben volt tagja a száguldó cirkusznak, összesen 20 futamon vett részt.

Arra a felvetésre, hogy az idén nem a gumik határozzák-e meg a teljesítményt, elmondta: természetesen óriási szerepe van annak, hogy melyik csapat tudja legjobban kiegyensúlyozni a nehéz autókat, mert amióta menetközben nincs tankolás, bizony jóval nagyobb kopásnak vannak kitéve az abroncsok. Feltettünk egy laikusnak tűnő kérdést is: miként lehet, hogy egy olyan anyagi és technikai háttérrel rendelkező csapat, mint a Mercedes, nem tud meghatározóvá válni a Forma–1-es világbajnokságon. Baumgartner szerint, bármi furcsán is hangzik, rövid idő telt el, hogy a Mercedes visszatért a versenybe, ennek ellenére már vannak előremutató jelek, lásd Rosberg kínai futamgyőzelmét vagy Schumacher dobogós helyezését. Azonban vitathatatlan, hogy az időmérő tréningen mutatott általános javulásukat még nem tudják érvényesíteni a versenytempóba, de ami késik, nem múlik, tette hozzá.

Arra kértük Baumgartner Zsoltot, hogy röviden jellemezze az idény meghatározó versenyzőit, köztük Alonsót, Buttont, Hamiltont, Räikkönent, Schumachert és Webbert is, akikkel korábban együtt versenyzett.

Alonso: Mindketten 21 évesen debütáltunk, Fernando stabil versenyzővé vált, kétszeres világbajnok, a teljesítménye szinte futamról futamra javul, és ami nagyon fontos, jól bírja a ránehezedő nyomást.

Button: Kiváló pilóta, megbízható, tehetsége kibontakozásához megfelelő technika is kellett.

Hamilton: Ha teljesen lehiggad, és ennek jelei már látszanak az idei versenyzésén, meghatározó egyénisége lehet a Forma–1-nek az elkövetkező években.

Räikkönen: Jó autóval és hidegvérével még messzire juthat a „Jégember”.

Rosberg: Annak ellenére, hogy az ereiben finn vér is folyik, forrófejű, vagyis hiányzik belőle Räikkönen és Hakkinen higgadtsága.

Schumacher: Schumiról nehéz bármi újat mondani, hiszen mindenki ismeri pályafutását, tehetségét, csak tisztelni lehet azért, hogy az elmúlt évek sikertelensége nem vette el a kedvét, de előbb vagy utóbb ki kell jönnie a lépésnek.

Vettel: Az új generáció „csodagyereke”, ugyanaz a véleményem róla, mint Alonsóról. Ha jó technika van alatta, akkor szinte verhetetlen. Igaz, ő még tud hibázni, lásd a hockenheimi futamot, ahol szabálytalanul előzött.

Webber: Teher alatt képes hibázni, talán emiatt nem lett még világbajnok.

Maldonado és Perez: mindketten igen tehetségesek, de még úgy versenyeznek, ahogy a Formula–2000-es idejükben tették, ahol jó néhány ütközés vagy „stikli” belefér a futamokba. Ha elkapják a ritmust, nagyon gyorsak a Forma–1-ben is, ám ha nem, akkor olyan dolgok történhetnek, mint legutóbb Valenciában, ahol Maldonado „felkente” Hamiltont a falra.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!