Első tavaszi bajnokijukon sem léptek pályára a váci futballisták, így demonstrálva Héger József és Berki Krisztián ténykedése ellen.

Az MLSZ licenc bizottsága kedden ül össze, hogy döntsön az NB II-es Dunakanyar-Vác sorsáról. A labdarúgó kft. becsapott szponzora, az angol John Marshall, aki magát tulajdonosnak hitte, feljelentést tesz: segítőjének állítása szerint Héger és Berki súlyos tízmilliókkal csapták be őt. Héger József egy tv-nyilatkozatában azt mondta, az ő lelkiismerete tiszta, s majd ő megmenti a váci futballt. De nézzük, kitől és kinek is kellene megmenteni a Duna-parti város klubját?

A történet 2012 áprilisára nyúlik vissza, amikor John Marshall angol üzletember a futball nagy híveként úgy gondolta: befektetne egy magyar csapatba. Így utóbb nem mondhatnánk, hogy a jó sors hozta össze Berki Krisztiánnal, akitől hallott a váci lehetőségről. Úgy látszik, Berki angol futballmániásokra specializálta magát, a hajdani Fradi-vezér a zöld-fehérek brit tulajdonosi érájának idején volt a klub irányítója három évig, aztán gyorsan távoznia kellett. Marshall 30 milliót forintot ajánlott a klubért a tulajdonosának, Héger Józsefnek, aki 42,5 milliót akart. Aztán kiderült, hogy a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft.-nek 60 milliós adóssága van. Marsall végül 42,5 millió forintért megvette a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft.-be apportált JMV Invest Kft. tulajdonjogát. Berki, mint tanácsadó megnyugtatta, hogy az MLSZ-ben minden rendben lesz. Ám miután az MLSZ-től beérkező tv-járandóság Hégernél kötött ki, gyorsan kiderült: Héger röhöghet a markába, üres papírt adott el 42,5 millióért. „Az MLSZ szerint a sportjog felülírja a polgárjogot és ennek alapján semmilyen jogot nem lehet sehová apportálni. Vagyis a szövetség továbbra is a Vác-Dunakanyar kft.-vel van szerződésben” – mondja Orbán Levente, John Marshall jobbkeze. „Az is kiderült, hogy Berki az elmúlt két évben nem volt bent a labdarúgó-szövetségben, az egész üzletért pedig 2,5 millió forintot tett zsebre, nem beszélve az azóta tartó folyamatos stiklikről” – teszi hozzá. Mindeközben John Marshall, aki tulajdonos helyett csak befektető lett, folyamatosan fizette a csapat költségeit. Minden a váci focira költött pénze Héger kezén ment keresztül, amelynek nagy része a jelek szerint sohasem jutott el a címzetthez. Ráadásul utóbb az is kiderült, hogy más összegeket kért az angoloktól Berki is és mást mutatnak a számlák. Néhány példa: minden meccsre 500 ezer forintot kért a költségeire, amelyek valójában 80-90 ezer forintot tettek ki, utazási költségekre 350 forintot számolt kilométerenként, miközben 150-ből kijött, a játékosoktól 10, de volt, hogy 50 százalékos menedzseri pénzt szedett, vagy a kapusedzőnek 250 ezret számolt el az angolok felé, miközben csupán 60 ezret kapott, egy busztársasággal három útra kötött szerződésére 1,5 milliót kért el, ami valójában épp a harmadába került.

Orbán Levente és a játékosok egybehangzó véleménye szerint, ha nem sztrájkolnának, akkor se tudnának otthon kiállni, hiszen pályaengedélye sincs a csapatnak. Héger József ugyanis a stadionhasználatra járó 500 ezer helyett 37 500 forintot utalt a pályafenntartónak. Ő úgy gondolta, ennyi a jogos… de se mez, se regisztrációs lap, se mentős biztosítás. Nem is beszélve arról, hogy hivatalos edző, orvos, gyúró sincs a csapat számára. John Marshall úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet, feljelentést tesz Héger József és Berki Krisztián ellen.

„Foci van Vácon, játékosok, labda és érvényes szerződés is. Csak a játékosok szerződést szegnek” – állítja Héger József, aki szerint jogilag John Marshall viselkedése minősíthetetlen. „Az én dolgom, hogy a klub NB II-es licenc jogait megtartsam” – mondta a DigiSporton a Vác-Dunakanyar Egyesület képviselőjeként nyilatkozva.

Az ügyben a város vezetése is az angol befektető mellett áll. Pető Tibor, alpolgármester szerint Hégernek elsősorban az utánpótláspénzek megszerzése volt a célja a váci focival.

Azt, aki az üzletet összehozta, nem könnyű elérni: Berki Krisztián most éppen Ohióban egy testépítő versenyen méretteti meg magát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!