Megvan a „lóbajra” az orvosság: a honi tornaszövetség ígérete szerint legkésőbb februárban olyan szert kap a lólengésben sokszoros Európa-bajnok, októberben világbajnoki címet is szerzett Berki Krisztián, amelyhez hasonlón versenyez majd a jövő őszi, tokiói vb-n.

A „négylábúval” kapcsolatos gondot az okozta, hogy eddig az Európában használatos, német gyártmányú lovon gyakorolt és versenyzett a magyar klasszis, csakhogy a japán fővárosban, a 2011 októberében esedékes vb-n japán terméken kell majd bemutatnia a tudását Berkinek. „Ez egy egészen másfajta ló az általunk eddig használthoz képest – magyarázta a Vasárnapi Híreknek a kitűnő tornász. – Meg kell ismerni, hozzá kell szokni, hogy például a gyakorlatom előadása közben nehogy lecsússzon az ujjam, mert a japán szeren alacsonyabb a kápa. Amellett kisebb, s picit csúszósabb is a bőrfelület, tehát rengeteg munkával tudom csak magamhoz „szelídíteni”. Ezért is fontos, hogy mielőbb hozzájussak egy ilyenhez.” A tokiói olyan világbajnokság lesz, amely a 2012-es londoni olimpiára selejtez, nem mindegy tehát, hogyan szerepel címvédő bajnokunk.

 

 

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!