Bár megszokott, hogy az átigazolási időszakban mindenki Európára figyel, hiszen itt kötik a legnagyobb üzleteket, szombaton Kínának egy pillanatra sikerült „ellopnia a show-t”.

 
Drogbát köszöntik Sanghajban

Máshol aligha fogad ugyanis futballistát akkora őrület, mint ami a helyi Shenhua csapatához érkező Didier Drogbát várta a sanghaji repülőtéren. A hatalmas tömegben az elefántcsontparti játékos csak rendőrök gyűrűjében tudott utat törni magának. A 34 éves csatár még a májusi BL-döntő után köszönt el a Chelsea-től és heti 300 ezer dolláros, azaz átszámítva mintegy 70 millió forintos fizetésért írt alá két és fél évre a sanghajiakhoz.

Az európai transzferpiacot közben a Paris Saint-Germain együttese lendíti mozgásba. A katari kézben lévő, dúsgazdag francia klub 65 millió eurós ajánlatot tett a Milan két sztárjáért, Zlatan Ibrahimovicért és Thiago Silváért. Az ajánlat meglehetősen alacsonynak tűnik, egy hónapja ugyanis Silva még egymaga megért volna 45 milliót a párizsiaknak, akik Ibrahimovic kedvéért „csak” 20 millióval fejelték meg az ajánlatot. Ez akár még sértő is lehet a svéd játékosra nézve, aki 2009- ben éppen 65 millióért lett a Barcelona játékosa. Silvio Berlusconi Milan-elnök ennek ellenére úgy nyilatkozott, a klub részéről nincs akadálya az egyezségnek, amivel a piros-feketék két év alatt 150 millió eurót spórolnának. Szombat este szűkszavú közlemény került ki a Milan hivatalos internetes oldalára, amely szerint a klub eladta Silvát a PSG-nek. A brazil játékos 5 évre írt alá, évi 9 millió euróért. Vételára 42 millió euró. Azt egyelőre nem tudni, mi lesz Ibrahimovic sorsa. A házi gólkirály svédet távozása esetén a Manchester City egyik mellőzött csatára, Carlos Tevez vagy Edvin Dzeko pótolhatja. Tevez már tavaly is közel állt ahhoz, hogy Milánóba szerződjön, ám a két együttes nem tudott megegyezni átigazolási díjáról. Az angol bajnok alighanem ezúttal engedékenyebb lesz, hiszen nem titkoltan pénzé akarja tenni keveset játszó futballistáit, hogy „legyen hely” legfőbb kiszemeltjének, az Arsenalt erősítő Robin van Persie-nek.

A Chelsea-nél már megvolt a gigaüzlet (az Eden Hazardért fizetett 40 millió euró továbbra is rekord a mostani átigazolási időszakban), a Kékek azonban a jelek szerint készek további pénzeket mozgósítani: 25 millió fonttal jelentkeztek be a brazil Internacional 20 éves sztárjáért, Oscarért. A támadó középpályás a tavalyi U20-as vb egyik legnagyobb felfedezettje volt, a döntőt a brazilok az ő mesterhármasával nyerték 3-2-re Portugália ellen.

Nagy kérdés, hogy a Real Madrid háza táján meddig nézik jó szemmel, hogy ezúttal a PSG körül pezseg az élet. Nem lennénk meglepve, ha végül a marketingérdekeknek engedve csak igazolnának egy világsztárt – hogy legalább a mezeket újra lehessen osztani és néhány új dresszt piacra tudjanak dobni.

Szombaton vált biztossá a magyar válogatott Koman Vladimir jövője is. Tudni lehetett, hogy elhagyja az AS Monacót, tegnap pedig kiderült, hogy az orosz élvonalbeli FK Krasznodarban folytatja pályafutását. A klubot 2008- ban alapították, tulajdonosa Szergej Galickij milliárdos, a Magnit-üzletlánc vezetője, aki tavaly közel 30 millió eurót költött a csapatra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!