A labdarúgás szabályrendszerének kialakításában a 19. század közepén jött el a nagy áttörés. A fordulópontot az 1848-as Cambridge-i Szabályzat kiadása jelentette. A futballiskolák képviselői a cambridge-i egyetemen nyolc órán keresztül tanácskoztak a labda rúgásáról, sőt, rögtön hoztak egy kezdetleges lesszabályt is, hogy a játékosok nehogy egyfolytában csak a kapu előtt tébláboljanak.
Az 1800-as évek második feléig bírók nélkül játszották a meccseket. Volt ugyan egy néző, aki összeszámolta, hogy melyik csapat hány gólt rúgott, egyéb döntéseket azonban csak akkor kellett hoznia, ha verekedéssé fajult a helyzet a pályán.
1872-ben említették először a szabálykönyvek a kapus posztot, valamint a játékvezetőt – bár utóbbi már a negyvenes évektől, nem hivatalosan létezett. Ebben az évben vezették be a szögletet is, és ekkor viselt először focista sípcsontvédőt a pályán.
1875: bevezetik a félidőket. Addig ugyanis minden gól után kaput cseréltek…
Egy labdarúgó-mérkőzés 90 percig tartson – döntöttek 1877-ben. Ugyanebben az évben „szerelték fel” síppal a játékvezetőket.
Egy liverpooli mérnök javaslatára 1891-ben hálót húztak a kapukra, bevezették a tizenegyesrúgást, a játékvezetők pedig asszisztenseket kaptak (partjelző). Az 1933-as Everton–Manchester City (3-0) FA-kupa döntőben viseltek először a játékosok számozott mezeket. Ekkor még nem válogathattak: az Everton játékosai az 1-11-ig, a City focistái pedig a 12-22-ig számozott felsőket kapták.
Angliában a Labdarúgóliga csak 1965-ben engedélyezte, hogy a sérülés miatt lehozott játékos helyett egy csere lépjen pályára. A 67/68-as szezontól már taktikai okból is lehetett cserélni, de továbbra is csak egyet. A KEK-ben alkalmazták elsőként a „több idegenben lőtt gól”-szabályt az 1965/1966-os szezonban. Az első csapat, amely ily módon jut tovább: a Honvéd.
A mexikói világbajnokságon (1970) először alkalmazták az angol játékvezető, Ken Aston által javasolt sárga és piros lapokat. Meglepő módon a torna egyik mérkőzésén sem villant a piros, a 300 résztvevő játékos közül pedig csupán harmincan sárgultak be. Ugyanebben az évben a labdarúgás nemzetközi szabályalkotó testülete, az IFAB elfogadta, hogy újrajátszás (vagy pótmeccs) helyett tizenegyes-párbajjal dőljön el – döntetlen esetén – a továbbjutás.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fekete humor híján 1992-ben elvetette a „hirtelen halál” elnevezést, helyette kitalálták az aranygólt: hosszabbítás esetén az első találat aranyat (továbbjutást) ér.
Egy évvel később, a szándékos időhúzás megakadályozása érdekében írásba foglalták: a hazaadást nem foghatja meg a kapus!
A 2006-os németországi világbajnokságra a FIFA már ötfős játékvezetői csapatokat jelölt ki. Sérülés esetén a negyedik bíró az első számú játékvezetőt, az ötödik pedig az asszisztensek egyikét hivatott helyettesíteni.
Á. D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
