Ahhoz képest, hogy a francia labdarúgó-válogatott két vereséggel – a norvégok elleni 1-2-vel, majd a fehéroroszoktól elszenvedett 0-1-gyel – avatta fel 2010 augusztusában-szeptemberében Laurent Blanc szakvezetőt, a kékek egészen jól vannak. A kettős kudarc óta ugyanis egyszer sem kaptak ki, a mérlegük: tizenkét győzelem, hat döntetlen.
Az európai média egyszeriben az Eb esélyesei közé emelte a francia együttest, azaz most már nem csupán a spanyol, a német, a holland – olykor az olasz – válogatottról beszél, ha az aranyérem várományosait említi. S Blanc valóban kiválóan építi csapatát, noha nem egy szerepkörben szinte ismeretlen játékosokat szerepeltet. A német bulvársajtó azzal fogadta az ellenfelet, hogy „Ribery kivételével azt sem tudjuk: ki kicsoda” – ami nem kis sértés volt a vetélytársra, és különösen Llorisra, Mexesre, Abidalra, Maloudára nézve –, ám a házigazdák kénytelen-kelletlen megtanulták a mezőny legjobbja, a lille-i Debuchy, valamint a newcastle-i Cabayé, a rennes-i M’Vila vagy az első gól szerzője, a montpellier-i Giroud nevét.
Az Eb azonban még így is nagyon nehéz lesz a kékek számára. Blanc már csak azért sem hibázhat, mert csupán abban az esetben maradhatna a posztján, ha csapata döntőt játszana. Noel La Graet, a francia szövetség (korábban a liga) elnöke ugyanis hasonlóképpen veszedelmes ellenfele a kapitánynak, mint az együttesnek a három csoporttárs, a házigazda Ukrajna, továbbá Anglia és Svédország. Az elöljáró már a szakvezető utódait veszi számba, ami a legkevésbé sem kollegiális magatartás a trénerrel szemben, és a viszályt követők tűnődve pendítik meg: Le Graet vajon a francia csapatnak szurkol-e az Európa-bajnokságon? Mindenesetre érdekes, hogy a gárda sikere kellemetlen helyzetbe hozná az elnököt…
Viszont a legkiválóbb „kétéltűekhez” csatlakoztatná Blanc-t. Mario Zagallo játékosként két világbajnoki címet nyert, és edzői, illetve szaktanácsadói minőségben a brazilok további három vb-elsőségében is szerepet játszott (nem szólva az 1998-as Mondial ezüstjéről); Franz Beckenbauer német „császár” labdarúgóként világ- és Európa-bajnoki aranyat érdemelt ki, majd szakvezetőként szintén vb-elsőségre vezette hazája válogatottját; Johan Cruyff ezüstérmet szerzett a holland együttes vezéralakjaként az 1974-es világbajnokságon, aztán 1992-ben története első BEK- (BL-) diadalára vezette a Barcelonát; Pep Guardiola szerepelt Cruyff katalán Dream Teamjében, az utóbbi években pedig olyan gárdát alakított ki a vörös-kékek nagymestereként, amelynek hatása még a ’92-es garnitúráénál is nagyobb; Dunga világbajnok középpályás volt, majd szövetségi kapitányként Copa Americát és Konföderációs Kupát nyert a brazil válogatottal, igaz, vb-t nem…
Ebbe az illusztris társaságba kerülhet be Blanc, amennyiben finalista lesz a francia csapat. Ám a diadalútra a kapitány kitűnő stratégiája és a gárda intelligens játéka ellenére se vegyünk mérget, mivel Franciaország válogatottja legutóbb 2006-ban vívott győztes mérkőzést nagy tornán (az akkori vb-elődöntőben 1-0-ra nyert Portugália együttese ellen). Azóta a 2008-as Európa-bajnokságon Romániával 0-0-ra, Hollandiával 1-4-re, Olaszországgal 0-2-re, míg a 2010-es vb-n Uruguay-jal 0-0-ra, Mexikóval 0-2-re, Dél-Afrikával 1-2-re ment. Ennek megfelelően már a csoportmeccsek után elbúcsúzott mindkét vetélkedőtől.
Most? Blanc nem készül agyőre, Le Graet annál inkább…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
