A hogyant élőben láthatta a budapesti Papp László Sportaréna K-1-es harcművészeti gálájának ötezres közönsége, s másnap felvételről a tévénézők is, a mikéntre azonban a főhős, az amerikai óriást kevesebb, mint három perc alatt a földre küldő magyar harcos, Kunkli Tivadar válaszolt a VH-nak pár nappal a május elsejei „ünnepi szörnycsapás” után.
– Miért éppen könyökkel, s miért nem máshogy, például rúgással intézte el Bob Sappet, „művésznevén” a Szörnyet, az önnél jó fejjel magasabb és egy mázsával nehezebb, csupa izom behemótot? – kérdeztük a 46 évesen is hihetetlenül kemény, 391. fellépésén 390. győzelmét begyűjtő korábbi világ- és Európa-bajnok thai-boxolótól, aki a The Beast elleni ütközet kedvéért tért vissza hangsúlyozottan csak átmenetileg visszavonultságából.
– A csaknem kétméteres, 170 kilós ellenfelemnek valamennyi korábbi meccsét videóról többször is visszanéztem, alaposan kielemeztem, hogy ne érhessen meglepetés a ringben, és a taktikámat is a látottak alapján építettem fel.
– Vagyis?
– Vagyis kiderült, Sapp azokat tudta megverni, akik hagyták, hogy saját ütőtávjából indíthassa amúgy gyilkos erejű bombáit, amelyekbe minden erejét bele tudta adni. Ebből következett számomra, hogy végig a közelében kell maradnom, s amint lehet, megdolgoznom főleg térdrúgásokkal, és amikor már sikerült kifárasztanom, akkor vehetem elő a hatásos eszközeimet, így a leghatékonyabbat, a könyökütést is. Letérdelni a fejét nyilván nem tudhattam, annyival magasabb nálam, s a lábát se volt nagyon érdemes támadnom, mert hatalmas izmok fedik tetőtől talpig.
– A végzetes könyökösig azonban akadtak nagyon veszélyes pillanatok az ön számára is, hiszen az elején Sapp önnek rontott, majd – teljesen szabálytalanul – kidobta a szorítóból a kötelek felett, csoda, hogy vissza tudott mászni a küzdőtérre.
– Annyira azért nem volt vészes a helyzet, lábbal is kapaszkodtam bele, hogy tompítsam az esést, mindenesetre láttam rajta, hogy begőzölt, elborult az agya, mert érezte a vesztét, azt, hogy tehetetlen velem szemben. Azt viszont utólag megvallhatom, egy párszor olyan erővel zúdította rám kalapácsütéseit, mintha egy kéttonnás gép zuhant volna rám. Korábban életemben egyszer kaptam ekkora „taslikat”.
– De kibírta, s ellentámadásba ment át…
– Már előtte is egy ízben elkaptam, lábtechnikát alkalmaztam, ő kifordult, én pedig egy jobblábas köríves rúgással oldalról állon találtam. Már akkor is padlót fogott, de még folytatta. Bár ne tette volna. Puhítottam tovább oldalról, bordatájon, amire önkéntelenül is leengedte a kezét, így szabadon maradt a feje, én pedig bal könyökkel lecsaptam az egyik kiütési pontra, a jobb fültövére vittem be a megrendítő csapást. Megszédült, s eldőlt az óriás, nem volt folytatás.
– S nem is lesz már…
– Erre az egy meccsre hagytam magam rábeszélni, de most már vége, a jövőben edzősködni fogok, tényleg végleg visszavonulok. Szerintem „szörnyen” látványosra sikerült a búcsúm.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
