A magyar idő szerint a ma és holnap határán, 0 órakor kezdődő Konföderációs Kupa döntőjében azért a spanyolok több nagy művészt vonultatnak fel, mint a brazilok. Szövetségi kapitányuk, a mindenütt méltán megbecsült Vicente del Bosque és valamennyi játékosuk teljessé akarja tenni azt a kollekciót, amelyből már csak a KK-trófea hiányzik. Spanyolország legjobbjai az utóbbi öt esztendőben két Európa-bajnoki és egy világbajnoki címet nyertek, a Konföderációs Kupát azonban még nem emelhették a magasba. Az ibériai együttes tagjai nem is győzik hangsúlyozni a mérkőzés fontosságát, Del Bosque pedig mosolyogva említette, hogy (majdnem) minden sikert megérő játékosai olyan örömmel készülnek a Maracana-partira, „akár a gyerekek”.

Amúgy azt lehet mondani: minden idők legerősebb spanyol válogatottja lesz a vendége annak a társaságnak, amely korántsem a valaha volt legkiválóbb brazil garnitúra. Ráadásul a spanyol csapat a legmesszebbmenőkig összeforrott alakulat, amelynek a játéka is tökéletesen kialakult, az embert nem érheti semmiféle meglepetés. Hogy az olaszok elleni elődöntő 0-0-lal zárult, és csupán a hosszabbítást követő tizenegyespárbajban dőlt el Bosque Dream Teamje javára, az ma már mit se számít, mert időnként bizony előfordul: nem eléggé hatékony a „tiki-taka”. Ám, amint e passzjátékos futball ellenzői „unalomról” vagy a spanyolok sebezhetőségéről kezdenek beszélni, már megint elámítanak mindenkit az átadások – meg a legnagyobb tornák – bajnokai, ahogyan ez a múlt évben az Eb-n is történt. A legjobb négy között ugyanúgy gól nélküli döntetlennel, majd tizenegyesekkel fejeződött be Donyeckben a spanyol–portugál meccs, ahogyan csütörtökön Fortalezában a spanyol–olasz elődöntő, aztán a döntőben az Európa-bajnoki história győzelmi rekordja következett: Spanyolország–Olaszország 4-0. A jelenlegi brazil válogatott viszont legfeljebb félkész együttes, bár sokat elmond a szambafutball hazájának labdarúgó-kultúrájáról, hogy ezzel az alakulattal is négy mérkőzés, négy győzelem a házigazdák mostani mérlege. A FIFA-tagországok döntő többségében boldogan üdvözölnének egy efféle „gyengébb kiadást”…

S meglehet, nem érvényesül a jelenlegi papírforma, azaz a „verhetetlen” spanyolokat is felülmúlják a brazilok. A wvilág legjobb csapatának legyőzése esetén már végképp nem lehetne fanyalogni… (Neymar mutatványain így sem érdemes.) Ahhoz azonban a vendéglátóknak ki kellene iktatniuk a spanyol ellenőrzést a pálya minden pontja fölött, mert az ibériai passzspecialisták ezen a tornán is 92 százalékos pontossággal adták egymásnak a labdát. A középpályán a Xavi, Busquets, Iniesta sor – kiegészülve akár Fabregasszal, akár David Silvával – hallatlan kihívást jelent a sárga mezesek számára, mivel a házigazdák hasonló csapatrészében csak a védekező fedezet Paulinho képvisel hasonló színvonalat, de neki – nagy formátumú irányító híján – „egyszerre” kell elöl és hátul lennie, s ennyi energiája (érthetően) nincs.

A legfőbb brazil előny a helyszín (valamint az, hogy a spanyolok egy nappal kevesebbet pihenhettek). Már, ha a Maracana fórral ér fel. Iker Casillas, a spanyolok 147-szeres válogatott kapusa ugyanis egyáltalán nem alaptalanul jegyezte meg: „Ebben a stadionban a brazilokon nagyobb nyomás lesz, mint rajtunk.” Hogy ez mennyire elképzelhető, annak igazolására elevenítsük fel Rajki Béla magyar vízilabda-kapitány mondását, amely 1970-ben, a talán a legragyogóbb brazil futball-válogatott tündöklésének évében hangzott el a barcelonai Eb-n: „Az ezüstérem már kudarc.” Pontosan így gondolkodnak a brazilok is. Na persze, nem a pólóval kapcsolatban.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!