Brazília egészen különleges korszak előtt áll: a sportágak sportágában – azaz a futballban – ott rendezik 2013-ban a Konföderációs Kupát, 2014-ben a világbajnokságot, 2015-ben a Copa Americát; ráadásul 2016-ban az olimpiának is Rio de Janeiro ad otthont.

André Alves

- – Kép 1/4

Még azt sem túlzás mondani, hogy Brazília történelmi eseménysorozatra készül, hiszen az ország históriájából aligha hagyható ki a sport, és főként a labdarúgás. A háromnegyed részében elkötelezetten katolikus nemzet számára a futball a „második vallás”, és a brazilok gondolni sem akarnak arra, hogy másodszor is megtörténhet az, ami hat évtizeddel ezelőtt egyszer már bekövetkezett; nevezetesen, hogy a „szam­batáncos” együttes nem nyer aranyérmet a labdarúgó-vb házigazdájaként.

A jelek azonban arra utalnak: nem lesz sima ügy az a győzelem. Noha sehol annyi futballistatehetség nem nő fel, mint Brazíliában, az utóbbi idők trendje az, hogy a játékosokat már egészen fiatalon elviszik Európába, ahol nem egy ifjú vagy a kispadon ül, vagy olyan klubban játszik, ahonnan kisebb az esélye a válogatottmeghívóra. Ritka az olyan befutás, amilyen a huszonegy éves Alexandre Patóé, valamint a huszonhárom esztendős David Luizé: a csatár rendszeresen szerepel a Milanban meg a nemzeti együttesben, ahogyan a védő is törzsgárdista a Benficában és újabban ugyancsak kezdő ember a válogatottban. (A Chelsea már 21 millió fontot ígért érte a lisszaboni klubnak!)

Általánosabb az, ami – többek között – az egyaránt húszéves Douglas Costával és Andréval megesett: a két talentumért kiváló ajánlatot tett a Sahtyor Donyeck, illetve a Dinamo Kijev, és attól fogva, hogy a fiatalok Ukrajnába szerződtek, kétségessé vált egyrészt a Brazíliából rájuk eső figyelem, másrészt világklasszist ígérő kvalitásaik kibontakozása. (André válogatott-kerettag ugyan, de a Dinamóban ritkán játszik.) Szintén ebbe a sorba tartozik – hogy egy Magyarországon is járt, ennél fogva nálunk ugyancsak ismert labdarúgót mondjunk – a huszonhárom esztendős harkovi Taison, aki az Internacional Porto Alegre csapatával 2010-ben Libertadores Kupát nyert, korábban pedig a brazil bajnoki évad első számú felfedezettjének nyilvánították.

Amiért ezek a fiúk elvándorolnak, az persze a pénz. Méghozzá nagy pénz. Taisonért 6,3, Andréért 8, Douglas Costáért 12 millió eurót kapott korábbi klubja, és e tételek Brazíliában kiváltképp számottevők. A dél-amerikai ország egyébként is úgy kezeli már a futballisták exportját, akár a kávéét: a kivitelből busás bevételre tesz szert. Ezért már-már iparággá vált a labdarúgók „gyártása”, de nem a hajdani Copacabana-romantika alapján. A gondosan kiválasztott „alapanyag” természetesen a tengerpartról és a szegénynegyedekből származik – van miből meríteni! –, de a „megmunkálás” a professzionális futballiskolákban kezdődik. Amikor Lothar Matthäus a nagy csapatnak nem nevezhető Atletico Paranaenséhez szegődött edzőnek, azt mondta: olyan ragyogóan felszerelt bázissal, amilyen az AP-nek van, azelőtt soha nem találkozott. Vonjuk le ebből, hogy Matthäus udvarias volt. De még így sem feledkezhetünk meg arról: látott ő már néhány, egészen jól felszerelt futballközpontot életében…

Ha ehhez hozzátesszük, hogy Brazíliában szinte képtelenség megjövendölni, hogy a következő évadban melyik csapat lesz a bajnokság aranyérmese, annyi neves klub van – Atletico Mineiro, Botafogo, Corinthians, Cruzeiro, Flamengo, Fluminense, Gremio, Internacional, Palmeiras, Santos, Sao Paulo, Vasco da Gama –, akkor elképzelhetjük, milyen „művekben” termelik a minőségi árut, ha még az Atletico Paranaense kisüzeme is elámította Matthäust. A világ importőrei pedig olyan mértékben hoznak be, amilyen beszállítás a szintén sorra külföldre szerződő, többgenerációs régi nagyok – Didi, Evaristo, Altafini, Amarildo, Vava, Jairzinho, Paulo Cesar, Luis Pereira, Dirceu, Falcao, Junior, Socrates, Zico – fénykorában, de még az 1994-ben világbajnoki címet nyert garnitúra idején is elképzelhetetlen volt. Pedig abból a válogatottból Taffarel, Jorginho, Cafu, Aldair, Ricardo Rocha, Marcio Santos, Branco, Leonardo, Mazinho, Mauro Silva, Dunga, Rai, Bebeto, Romario, Müller, Viola – szóval, szinte mindenki légionáriussá vált (vagy volt már akkor, amikor vb-aranyérmes lett).

Az ezredforduló után akadt olyan esztendő, amelynek során csaknem 1200 brazil labdarúgó áramlott ki hazájából, és ez a mennyiség nem különösebben akar csökkenni (ha akar egyáltalán). A legtöbb brazil persze Portugáliában futballozik; ott egyfelől nem tekintik őket külföldieknek, másfelől nincsenek nyelvi nehézségeik. Jelenleg 157-en(!) tartoznak a portugál első osztályú keretekhez... De hallatlanul népszerűek Itáliában (42), Német­országban (34), Ukrajnában (31), Görögországban, Japánban (30-30), Spanyolországban (26), Török­országban (25), Dél-Koreában (24), Franciaországban és Oroszországban (20-20) is. Gondolják meg, hány csapatot lehet ennyi futballistából kiállítani!

Eközben Mano Menezes brazil szövetségi kapitány nem tudja, mit tegyen. A múlt évi világbajnokságot követő beiktatása után újonc vagy a válogatottban korábban csak egyszer-kétszer megforduló fiatalok sokaságának küldött meghívót – az állandóságot csupán Robinho, valamint a sárga mezben azelőtt inkább csak cserehátvéd Daniel Alves képviselte –, és legújabb kerete tizenkét helyen tér el a tavalyi eredetitől. Sejteni sem lehet, ki lesz a huszonhárom kiválasztott; nem, nem 2014-re, hanem az előttünk álló nyárra, merthogy július elsején kezdődik az idei Copa America, speciel Argentínában… Arra a tornára már kialakult csapattal kellene utazni, ám a gárdának csupán a nyomai látszanak, miközben a KK, vb, újabb Copa hármasugrás sincs olyan messze. A szakvezető sodródik az árral: a Párizsba utazók mindegyike „európai”, és mire a kapitány elhatározná, hogy otthonról beépít néhány ifjú labdaművészt, addigra azok is a „távolba szakadnak”. Danilo, Alex Sandro, Paulo Henrique (mind Santos), Casemiro, Jucilei, Lucas (mind Sao Paulo), Rafael Toloi (Goias) egyaránt óriási ígéret, s még köztük is külön szám Neymar (Santos), ám talán csak hónapok kérdése, hogy kivásárolják őket Brazíliából, és aztán vagy fejlődnek vagy nem. Figyelem: miközben egy nemzetközi felmérés szerint átlagban minden egyes európai klubra jut egy brazil játékos, olyan brazil támadó világsztár, amilyen – hogy messzebbre ne menjünk – Romario vagy Ronaldo volt, egy sincs. Pedig a közelmúlt felhozatala sem volt gyengébb, és a jelenlegi sem rosszabb, mint a korábbiak…

A folyamat azonban megállíthatatlan. Részben az üzlet „mindenhatósága” miatt, meg azért is, mert Brazíliában egyéb okból sem vetnek gátat az exodusnak. Azok az ifjak, akik európai szerződést kötnek, olyan jövedelemért futballozhatnak, hogy – nem kis létszámú – családjuknak egészen más életet tudnak teremteni, mint amilyenben addig részük volt. A labdarúgás arrafelé szent ügy, de az sem mindegy, hogy bádogviskóban vagy sosem látott kényelmes házban lakik az ember, s egyáltalán: van-e vagy nincs mit ennie.

Az utóbbihoz képest csak másodlagos a világbajnoki cím. Ezzel együtt 180 millió brazil várja, hogy három év múlva a csapatkapitány felemelje a Világkupát. (Jelenleg a huszonhat évesen 83-szoros válogatott Robinho a „cséká”, de nem tudni, 2014-ben is ő viseli-e a karszalagot.) A nyomás a csapaton éppen akkora, amekkora Brazíliában a futball szeretete.

A csapaton, mondom.

De egyelőre csak a szétszéledés tapasztalható, az együttes – a páratlan bőség ellenére – nem nagyon látszik…

Csak az útlevelük szerint?

Kilencen a magyar első osztályban

Ács Dániel

Brazília fő exportcikke a „futballista: időnként Magyarországra is téved néhány belőlük. Persze a játékosok többsége a magyar bajnokságot csak ugródeszkának tekinti, ahol a nyugati klubok szeme előtt lehet. Ennek megfelelően, szinte kivétel nélkül fiatalon, többnyire a húszas éveik elején kerülnek Magyarországra. Mindannyiuk közül talán a legnépszerűbb a több csapatban is megforduló Leandro, aki a magyar állampolgárság felvétele után tízszeres magyar válogatottságig vitte. A legnagyobb felhajtás ez idáig mégis Túlio 2002-es érkezését és elszomorító teljesítményét övezte. Az odahaza óriási sztárnak számító, többek között három gólkirályi címet nyerő, válogatott támadó ugyanis csak nyomozta a labdát Újpesten.
Jelenleg kilenc brazil játszik az NB I-ben. Közülük egyedül a góllövőlistát (toronymagasan), 14 góllal vezető André Alves emelkedik ki. Alves jó eséllyel az első brazil NB I-es gólkirály lehet a szezon végén. Rajta kívül Danilo, Andrezinho és Pedro kezdőjátékos a csapatában, de egyikük sem húzóember.

Brazilok az NB I-ben:

Danilo és Moreira a Hon­védban, Andrezinho és Junior a Fradiban, André Alves a Videotonban, Ceo­lin a Győrben, Thiago a Sió­­fokban, Alex a Szol­nokban, Pedro a Kapos­várban játszik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!