Újabb szövetségi kapitányt, ezúttal az öttusázókét, Pálvölgyi Miklóst kérdeztük az olimpiai esélyekről. A BBC „sportágország” összeállításában azt írja, hogy minden kétséget kizárva Magyarország a világ legnagyobb öttusanemzete. Az öttusázók első ötkarikás aranyérmét 1952-ben csapatban a Benedek, Szondy, Kovácsi trió szerezte. Sajnos a csapatverseny 1992-ben kikerült a programból. 1960 és 1988 között az egyéni versenyben Németh Ferenc, Török Ferenc, Balczó András és Martinek János hozta az aranyat. Azóta a férfiaknál nem sikerült egyéni versenyben az élen végezni. 2000 óta a hölgyek is indulhatnak a játékokon, és nem kellett sokáig várni az első sikerre: 2004-ben Athénban Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok lett.

 
Pálvölgyi Miklós

– Már mindenki Londonra figyel. Nem volt túl nagy merészség három héttel az olimpia előtt elindulni a szófiai Európa bajnokságon?

– Demeter Bence révén a miénk lett a 2-3. hely. A lovaglást leszámítva Marosi Ádám is jól szerepelt, és ha nem bukik – ami egyébként a legjobbakkal is előfordulhat –, a csapatversenyt megnyerhettük volna. Annak is örülök, hogy a sérüléséből felépült Tibolya Péter az egyéni versenyben a hatodik lett. A lányok sem vallottak szégyent, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn csapatban bronzérmes lett. Egyéniben Gyenesei Leila volt a legeredményesebb, az ötödik helyen végzett. Tény, hogy Kovács és Tóth gyengébben teljesített, de ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Kovácsnál a kombinált szám nem úgy sikerült, ahogy vártuk, Tóth Adrienn pedig most nem úgy vívott, ahogy szokott, de majd az olimpián…

– Hogyan ítéli meg az Eb tükrében az ellenfeleket?

– Bár csapatban az oroszok megelőztek minket, bizakodásra adhat okot, hogy az olimpiára utazó két orosz fiú egyéniben a mieink mögött végzett. Jók voltak az olaszok, talán Riccardo de Luca győzelme sem volt igazán váratlan. Hiányzott két jó cseh versenyző, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az Eb-n természetszerűen nem vettek részt az ázsiaiak és az amerikaiak sem. Mindezek ellenére bizakodva nézek az olimpia elé.

– A két magyar fiúra, Marosi Ádámra és Kasza Róbertre nehéz ellenfelek várnak Londonban.

– Csúcserősségűek. Mind a nőknél, mind a férfiaknál 36-36 pentatlonista vehet részt a játékokon. Legalább egy tucat olyan férfi öttusázót tudnék kapásból felsorolni, akinek a győzelme nem okozna meglepetést. Az oroszokat két világbajnok képviseli, de az olaszok, a litvánok és az ukránok is éremesélyesek. A mieink sem maradnak el tőlük, Marosi Ádám éppen Londonban nyert egyéni világbajnokságot 2009-ben.

– És a hölgyeknél?

– Az eddigi eredmények alapján úgy vélem, hogy itt szűkebb az esélyesek mezőnye, 5-6 olyan versenyző akad, aki akár aranyérmes is lehet. Éremesélyes a mi két versenyzőnk, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta is.

– Londonban minden bizonnyal ott lesz a korábbi francia világbajnok, Amélie Cazé, valamint a németek pekingi olimpiai bajnoka, Lena Schoneborn. És ott lesznek az angolok, akik idén a világbajnokságon fantasztikusan szerepeltek és most hazai környezetben állnak rajthoz, ráadásul magyar edzőjük van Németh István személyében.

– A felsoroltakkal mindenképpen számolni kell, s úgy gondolom, hogy Németh István tanítványai is a dobogón vagy annak közelében fognak végezni.

– Mivel lenne elégedett?

– Mind a férfiaknál, mind a nőknél éremszerzésben reménykedem.

Címkék: sport, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!