Otthagyja Turi György mesteredzőt és a Kőér utcai uszodát Cseh László, aki Törökbálinton, az eddig csak utánpótlás-neveléssel foglalkozó Plagányi Zsolt kezei alatt készül az új idényre.

 
Cseh László

Ahogy azt a 29 éves, tizenkétszeres Európa-bajnok, világbajnok magyar úszó elmondta, úgy érezte váltásra, új edzésmódszerekre van szüksége, ha utolsó lehetőségét megragadva Rióban be akarja váltani élete álmát, azaz olimpiai bajnok akar lenni.

Turi Györgytől, akit a hírek szerint derült égből villámcsapásként ért a bejelentés, az idei berlini Eb után Bernek Péter és Kozma Dominik is eljött, előbbinek úgy fest, bejött a váltás, hiszen múlt héten Dohában rövidpályás világbajnok lett.

Címkék: úszás, Cseh László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!