A páros áradozik egymásról. Neymar azt mondja: „Álmaim egyike valósult meg azzal, hogy Lionel Messi oldalán játszhatok.” Messi pedig eltökélten hangoztatja: „Neymar szerződtetése a legnagyobb hozzáadott érték, amelyet a Barcelona realizálhatott.”
A huszonegy éves brazil csatár átigazolása azonban nem mindenkit hatott meg. Johan Cruyff, aki játékosként és edzőként egyaránt legendás alakja volt a katalán klubnak (is), előrevetíti: a „Barca” úgy jár majd Neymarral, mint annak idején Ibrahimoviccsal. Rosszul.
Ám ezt még Cruyfftól sem kell feltétlenül elfogadni, mivel Neymar és Ibrahimovic egészen más stílusú futballista. A svéd játékos extraklasszis labdarúgó, de kifejezetten elöl játszó csatár, aki – noha lát a pályán – nem szervezni, hanem befejezni szereti a támadásokat.
Mások attól tartanak: Neymarral Messi megduplázódik, ami nem jelent kétszeres hasznot, mert a két futballista ugyanabban a szerepkörben érzi magát a legjobban. Az argentin is, a brazil is hátulról – értsd: a felezővonal közeléből – indul, ott igyekszik megbontani az ellenfél védekezését, hogy aztán egyedül vagy a „letett” és visszakapott labdával maga menjen a kapuig, illetve jobbra-balra gurított átadással, valamint a védők közé bejátszott tempópasszal sakk-matt helyzetet teremtsen. Megkönnyíti Tito Vilanova edző helyzetét, hogy Messi középen mozog a legotthonosabban, Neymar viszont gyakorta kihúzódik a bal szélre, hogy onnan cikázzon az ellenfél térfelének különböző részeire. Amennyiben a Barcelona megmarad a 4-3-3-as formációnál, akkor Neymar lehet a katalánok új Ronaldinhója, hiszen a 97-szeres brazil válogatott csel- és passzművész is a bal oldalon futballozott a vörös-kék együttesben. Mivel két azonos játékos nincs – a sok mindenkivel egybevetett új szerzemény nem is győzi hangoztatni: „Én Neymar vagyok, senki más” –, különbség is mutatkozik Ronaldinho és „utóda” között, mert a 2002-es világbajnok főként előkészítő játékos volt, míg ifjú honfitársa mindenekelőtt gólszerző csatár.
Ha a Barcelona a Daniel Alves, Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro, Messi, Neymar felállás mellett dönt, akkor a legnagyobb dilemmát az jelentheti: Neymar megkapja-e azt a szabadságot, amelyet a Santosban élvezett (és a válogatottban élvez)? Merthogy már van egy virtuóz, aki kötetlenül játszhat a katalán klubcsapatban. (Mondani sem kell: Lionel Messi az.) Lehet-e kettő? Vagy Vilanova – miközben az argentin zseninél hagyja ezt a jogot – keretek közé szorítja Neymart, ahogyan a Real Madrid tette Robinhóval (sikertelenül).
Van másik változat is: a Barcelona átáll a 4-4-2-re. Ebben az esetben a középpályás négyes előtt a szintén káprázatos képességű Fabregas irányít, Messi és Neymar pedig egyaránt „fenn”, az ellenfél védőinek vonalában játszik. Ennek nagy előnye, hogy mindkét csatárnak több energiája marad a kiugrásokra és a tizenhatos, illetve a kapu közeli cselezésre, hátránya viszont a trükkös páros szempontjából, hogy a kettős nincs annyit játékban, amennyit szeretne.
De nem akarom túlbeszélni a dolgot, mert határozott véleményem: kellemes a gond.
Neymar ugyan még nem tartozik a világklasszisok közé, de kétségkívül a legtehetségesebb labdarúgók egyike a föld kerekén, akitől a futball sokat látott nagyságai is jórészt szuperlatívuszokban áradoznak. Efféle képességekkel ilyen ragyogó társak mellett garantált a beilleszkedés (még akkor is, ha esetleg idő kell hozzá). Azt meg, hogy Messi és Neymar „kioltja” egymást, nem tartom reális aggodalomnak. A futball nem egyszemélyes játék, és a labdarúgás története azt igazolja: a legragyogóbb játékosok még inkább kiteljesednek, ha hozzájuk hasonló kiválóság van mellettük. Gondoljanak csak Puskásra és Kocsisra, Di Stefanóra és Puskásra, Garrinchára és Pelére, Romarióra és Ronaldóra. Ha Neymar valóban úgy fejlődik, ahogyan remélik tőle, akkor Messivel ellenállhatatlan tandemet alkothat. Az argentin már régóta kész játékos, a brazil még nem az. De a mai, krízises világban – és a válságtól kiváltképp meggyötört Spanyolországban – senkiért nem fizetnek csak úgy 50 millió eurót. (Akkor sem, ha az ellenérték egy részét bemutató mérkőzésekkel tudják le.)
A legkevesebb tehát, hogy különös kíváncsisággal várjuk a Barcelona új évadát. S ha úgy lesz, ahogyan gondoljuk, azzal nem egyszerűen a katalán klub, hanem a labdarúgás meg annak megannyi „bolondja” nyer.
Nem vagyok Barca-drukker, de azt hiszem, a győzelem küszöbén állunk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!