Vannak olyan sportágak, amelyeknek a legkiválóbb képviselőit sem ismerik úgy az emberek, mint mondjuk a csapatsportok résztvevőit. Több mint valószínű, hogy Sidi Péter, aki elsőként szerezte meg a londoni olimpiára szóló részvétel lehetőségét a magyar sportolók közül, minden további nélkül végigsétálhatna az utcán anélkül, hogy felismerné valaki.
Pedig az ő teljesítménye igencsak elismerésre méltó, hiszen nemrég a müncheni „nagy” lövész-világbajnokságon – mert ilyen csak négyévente van – egy aranyérmet, egy ezüstöt és egy negyedik helyet szerzett. Nem is beszélve arról, hogy az elmúlt évi teljesítménye alapján a nemzetközi sportlövőközvélemény a világ legjobb lövőjének választotta. – Miként került puska a kezébe? – A véletlennek köszönhetően. 14 éves koromban, 1994-ben egy barátom biztatására elindultam egy légpuskásversenyen, amelyet nagy meglepetésre megnyertem. Még abban az évben az úgynevezett amatőr légpuskás bajnoksá gon szintén első lettem, ami azt jelenti, hogy olyan légfegyverrel kellett lőnöm, amelyet a civilek használnak. – Melyik fegyvert szereti jobban, a légpuskát vagy az úgynevezett robbanóst? – Mivel első Európa-bajnoki címemet légpuskában szereztem, talán ezért áll közelebb a szívemhez, de az igazi lövészek úgy tartják, hogy a robbanós puska az igazi. – Ezt most be is bizonyította, mert a királykategóriának nevezett, és a legnehezebb versenyszámnak tartott a 3x40 lövéses kisöbű puskával lett világbajnok Münchenben. – Tényleg ez a legnehezebb szám a sportlövészetben, mert 40 lövést kell leadni fekve, térdelve és állva, és nem csak mentális megterhelést jelent egy versenyző számára ez az összetett verseny, hanem fizikai erőt is igénybe kell venni, mert a puska 8 kiló, és egy verseny alatt nagyon sokszor kell emelni. Ha jól számolom, akkor körülbelül az alatt a három óra alatt, míg le kell adni a lövéseket, másfél tonnát is megemelek. – Az elsőként vívta ki a londoni részvétel lehetőségét, ez azt jelenti, hogy névre szóló vagy pedig az ország kapja a kvótát? – Nem névre szól, hanem az ország kapja, ha – Isten ne adja – valami betegség vagy sérülés miatt nem lennék harcképes, akkor Magyarország más versenyzőt küldhet helyettem. – Mostanság sokat beszélnek arról, hogy vannak kiemelt sportágak, amelyet támogatni kell. Azokra az egyéni versenyzőkre pedig, akik igazán szállítják Magyarország számára a sikereket, majd később kerül sor. Mi erről a véleménye? – Sajnos ebben van igazság. Én nem becsülöm le a csapatsportokat, de ott egy gyengébb teljesítményt, mondjuk, 11 ember között kevésbé lehet észrevenni. – Hány lőszert használt el, amióta puskát vett a kezébe? – Összeszámolhatatlan, de úgy érzem, egy közepes nagyságú háborúra elegendő lenne. Például ha egy nagy versenyre készülök, naponta 11-12 órát töltök a lőállásban, és számtalan lőszert használok el ilyenkor. – Nemcsak a légpuskával, meg a rendessel ért el kiváló eredményeket, hanem a számszeríjászok között is letette már a névjegyét. – Barátaim unszolására kezdtem a számszeríjjal foglalkozni, és óriási meglepetésre, nem sokkal a fegyverrel való ismerkedésem után, elindultam a számszeríj- világbajnokságon, ahol a 10 méteres számban nyerni tudtam. – Mi a közeljövőbeli célja? – Hogy ott lehetek a londoni olimpián, és hogy előbb-utóbb nem csak én, de az egyéni sportágban lévő társaim is meg fogják kapni azt az elismerést, mint mások.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!