A hazai Barca-szurkolók egy Barcelona-szentéllyel (a fa­lakon mezek, plakátok, ereklyék) rendelkező új­budai kocsmában várták a nagy összecsapást. Legalább 150 lelkes rajongó gyűlt össze, rendkívül vegyes életkori összetételben. A kezdő sípszó előtt teljes az önbizalom, fel sem merülhet, hogy a világ legjobb csapata elveszítheti a meccset a „szemét moslékok”, mármint a Real Madrid ellen.

Az első meccsen, hazai pályán elszenvedett vereség ide, hétköznap későesti időpont oda, még a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület tagjait is meglepi, milyen sokan gyűlnek össze a kezdésre kedvenc zuglói pubjukban. Ráadásul aki itt van, egytől egyig bizakodó: „a legtöbben 2-3-at tippeltek a meccsre, vagyis idegenben lőtt több góllal mi jutunk tovább.” Aki kicsit is ismeri a szurkolók lélektanát, az nem akad fenn a többes szám első személyű megfogalmazáson sem. A közeli asztalokhoz érkezőket kissé furcsán méregetik, de amikor a kabátok alól előkerülnek a Real-mezek, már mindenki megnyugszik. Helyükre kerülnek a sálak, zászlók: kezdődhet a meccs!

A barcásoknak körülbelül 5 perccel a kezdés után az arcukra fagy a mosoly. Pinto kapus bénázása már hangos felhördülésbe torkollik. Természetesen Messi nem volt lesen (kvázi 2 méteres lesen volt, de mindegy) és Busquets kezezése sem az, aminek látszik, a túloldalon Özil viszont falábú, és hogy Cristiano Ronaldo mit kap, miután kihagy egy helyzetet… Mourinho hisztijét egy „Mit reklamálsz, hogy nézel ki!” felkiáltással lerendezi egy idősebb úr, igaza is van, mi ez a pufidzseki a nett és elegáns Guardio­lához képest! A hentes módszereivel operáló Pepét még épp időben teszi helyre Messi, és bár kap érte egy sárgát, a szurkolók kiegyeznek: „nagyobbat kellett volna rúgni bele”. Amikor egy perccel később viszont Messi kerül a földre, mindenki kiállítást követel, nyilván jogosan.

Madridi rohamokkal indul a meccs, a szomszédos bowlingpálya zaját így hamar elnyomja a realosok hangja. „Kettő-nullra kéne mennünk, gyerekek” – hangzik fel már a harmadik percben, a második kihagyott ziccer után. A jó madridi megmozdulásokat tapsvihar, az ellenfél hibáit gúnyos nevetés követi. A fő célpont persze Messi. „Erre Aranylabdát?” – kérdezi egyikük egy rosszul sikerült lövés után. Özil zseniális, ha a kapufáról befelé pattan a lövése, az év gólja. Mourinho a kritikák ellenére a világ legjobb edzője, a brutális belépői miatt a riválisok céltáblájává váló Pepe pedig „egyébként egy baromi jó védő”. A Barca-játékosok közben többet érnek kézzel a labdába, mint lábbal, a tizenegyesek persze rendre elmaradnak. Aztán – ahogy az ilyenkor lenni szokott – helyzetek nélkül rúg kettőt a Barcelona.

Talán mondanom sem kell, hogy a szurkolók szerint a két Barca-gól nem csak a hét, de talán a hónap legszebb találatai közt is dobogós helyre kerülhet. Dobhártyarepesztő üvöltéssel, felugrálva üdvözlik a találatokat.

A félidőben a realosokon a letargia lesz úrrá, azt mondják, csak azért nem sírnak, mert már nem maradt könnyük. A góloknál kiderül, a terem túlsó felén ül néhány Barca-szurkoló is. Merész dolog tőlük ott nézni a derbit, ahol még az üzletvezető is Real-mezt visel. „Ha 4-0 lenne ide, egy szava se lehetne senkinek” – foglalják össze többen is az első játékrészt. „Én 3-2-es győzelmet mondtam, még bejöhet” – próbálkozik egyikük, de már senkinek sincs kedve mosolyogni.

A második félidő közepén jön a hidegzuhany. Elkényelmesedett a Barca és a továbbra is gépként robo­­toló Real a semmiből szerez két gólt. A szépítő gól­­nál kiderül, hogy a söreinket szervírozó pincér valójában a madridiaknak szurkol. Bátor lépés tőle, hogy egy csapatnyi felhevült, mérges vendég gyűrűjében emeli magasba a kezét. Az egyenlítő gólnál viszont már úgy tűnik, direkt hergeli az éppen elkeseredő nézőket, amikor győzelmi táncot lejt a pultban.

Ronaldo villan, a Real-tábor meg robban! Ezt még az Örs vezér terén is hallották. „Gyere már vissza, 2-1 van!” – hívja valaki a már hazafelé tartó barátját. Mire utóbbi visszaér, már 2-2 az állás.
Hihetetlen, mekkorát fordult a világ három perc alatt, alig van, aki bírja ülve a feszültséget. A hajrában a győzelemért és a továbbjutásért támad a Real, ám a végére a bírói ellenszél megerősödik – helyenként viharossá fokozódik. A barcás Sánchez megpróbál eljátszani egy szabálytalanságot a tizenhatoson belül, ezt a bíró helyesen továbbengedi, a túloldalon viszont nem veszi észre, hogy Benzemát agyonrúgja Puyol. Sergio Ramos piros lappal kiszáll, a Real-szurkolók véleménye nem tűri a nyomdafestéket, mint ahogy innentől kezdve jószerivel semmi, ami a lefújásig elhangzik.

Idegtépő a hajrá, amely persze elkerülhető lett volna, ha a játékvezető megadja a Sánchez elgázolásáért (Pepe, ki más...) járó büntetőt. A Realból Benzema dobja fel magát a kapu előtt, de ő se gondolhatja komolyan, hogy ez tizenegyest ér. Feszült percek után jön a kiállítás, megkönnyebbülést azonban csak a bíró hármas sípszava jelent. Marad a 2-2. A legkitartóbbak még eléneklik a Barca-indulót, éltetik a katalánok továbbjutását a spanyol kupában (összesítve 4-3), de igazi, katartikus örömről nem beszélhetünk.

Egy kiesés után fura ilyet állítani, de elégedett Real-hívek kászálódnak fel székeikből. A hihetetlen feltámadás után mindenki egyetért, emelt fővel mond búcsút a spanyol kupának a Madrid. Éjfél is elmúlik, mire mindenki elindul haza. Vannak, akiket reggel az iskolapad vagy egyenesen egy vizsga vár, míg másokat a munka. Egyikük kifelé menet összegez: „kilencedjére csak rájöttünk, mit kell ellenük játszani.”
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!