Hogy milyen szint az Európa Liga-selejtező legelső fordulója? Az igazi futball felől tekintve olyan, mint a hajdani Szabad Föld Kupa döntője volt. A kontinens labdarúgódrukkerei nagyjából annyit tudnak a résztvevőkről, amennyit 1974-ben a Hercegszántó–Fadd találkozó vagy 1988-ban a Celldömölk–Boglárlelle mérkőzés szereplőiről hazánkban tudtak.
Nem csoda, hiszen ebben a körben – egy-két ismertebb klubot kivéve – valóban a törpék sportolnak. A mezőnyt harminckét ország csapatai alkotják, ezek közül Albánia, Azerbajdzsán, Észak-Írország, Észtország, a Feröer-szigetek, Finnország, Izland, Kazahsztán, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Moldova, Montenegró, Örményország három együttessel is képviseltette magát; Andorra, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Grúzia, Írország, Lettország, Magyarország, Norvégia, Szlovénia, San Marino, Svédország és Wales egyaránt két, míg Fehéroroszország, Liechtenstein, Románia, Szerbia és Szlovákia egy-egy csapatot delegált.
Ebből az alacsonyan jegyzett társaságból különlegesebb eredmény kiesni, mint továbbjutni; az efféle búcsúnál már csak a visszalépés szánalmasabb. A Videoton legalább nem mondta le a részvételt, ennél többet azonban nem tudott felmutatni: jött, látott, és vesztett a legutóbbi montenegrói bajnokság hatodik helyezettjével, a Mladoszt Podgoricával szemben. Játékosai alig kiáltottak fel, hogy éljen, s máris kizúgtak… Még a mai magyar álfutballal messzemenően lojális Nemzeti Sport is azt írta: „Ez az eredmény jelentős károkat okozott a fehérvári és a magyar labdarúgásnak. Gazdasági és morális értelemben egyaránt.”
Az a gyanúm, a magyar labdarúgásnak maga a magyar labdarúgás okozza a legsúlyosabb morális károkat.
Gazdaságilag idehaza nem kell félteni a fehérvári klubot. Árbevétele 2012-ben meghaladta a kétmilliárd forintot, s ennek nagyjából a harmada – csaknem 730 millió – a reklámokból származott. Hogy a cégek ilyen mértékben támogatják a Videotont, az aligha üzleti megfontoláson alapul, sokkal inkább köszönhető a mindig megtelő és csupa mosolygós arcot sűrítő díszpáholynak, amelyben rendszeresen helyet foglal a miniszterelnök is. Sem a csapat ázsiója, sem a klub iránti érdeklődés nem indokolja a szponzorok kitüntetett figyelmét, hiszen a fehérvári átlagnézőszám megfelel az NB I-nek: a Sóstói stadionban az előző évadban meccsenként 2975 szurkolót – az első osztályban 2728 drukkert – regisztráltak. Csányi Sándor MLSZ-elnök, aki szintén gyakori vendég a fehérvári VIP-szektorban, két évvel ezelőtt arról beszélt, hogy 2018-ra el kell érni az osztrák bajnokság nézőátlagát (ez akkor 8160 volt). A határidő még messze van, de nyomai sincsenek a kedvező folyamat beindulásának. A helyzet rosszabb, mint az ezredforduló utáni években általában: 2001-ben még átlagban 4064 nézővel „büszkélkedhetett” az NB I…
Ehhez képest a fehérváriakhoz dől a „lé”. Nemzetközi összehasonlításban ugyan aprópénzről van szó, de a magyar viszonyokhoz mérten feltűnően nagy lábon él a Videoton, amely abban az évadban (2010/2011-ben), amelyben bajnoki címet nyert – meg nem erősített információk szerint, hiszen ezek az adatok mifelénk szupertitkosak –, egymilliárd forint körüli összeget költött játékosvásárlásra. Mondom, ez semmi a nyugati – meg a legtehetősebb keleti – klubok lehetőségeihez képest, de magyar vagy montenegrói összevetésben bizony csinos summáról van szó. Miként a 200 milliós tévé- és egyéb jogdíjbevétel sem elhanyagolható itthoni és „podgoricai” tekintetben, bár az megcsappanhat, mert az MLSZ a napokban közzétette: a jövőben differenciál a klubokhoz juttatott pénzek kifizetésekor, ösztönözve a fiatal hazai játékosok szerepeltetését. A televíziós összegek tizenöt százalékát például annak arányában utalja át, hogy az NB I csapataiban a huszonhárom év alatti magyar labdarúgók hány percet töltenek a pályán. A Videoton ebben a „versenyben” aligha lesz listavezető, hiszen Podgoricán nyolc légióst és csak öt hazai futballistát szerepeltetett – a Csíkvári utcai sporttelepen, úgy látszik, inkább elfogadható a „dekadens” multikultúra, mint egyébként –, ám ezek a külföldiek (és honfitársaink) még arra sem voltak képesek, hogy a montenegrói bajnokság ezüstérmesének, a Buducsnosztnak a fiókcsapatát felülmúlják.
A „kirakat” szilánkokra tört, ezt a blamázst nem lehet megmagyarázni. Illetve, dehogynem: a magyar labdarúgás általános állapotaival feltétlenül, azokról viszont az „illetékes urak” és a szekértolók soha nem beszélnek őszintén. Virtuális világot teremtenek, melyben folytonosan fejlődik az itthoni futball. (Ahogyan egész Magyarország is jobban teljesít.) E hazudozás nyomán a futball „ellensége” az, aki nem veszi észre a láthatatlant, és a labdarúgás bizalmas barátja az idilli képet festő, a nem létező előrelépést újra és újra örömmel felfedező, önmagát (teljes sikerrel) és a közönséget (minimális eredménnyel) hülyítő sporttárs.
Csak néha nemzetközi meccset kell játszani, akár a legalsóbb régióban is. Akkor pedig kiderülhet: a segítő kezek még Podgoricáig sem érnek el.
A montenegrói csőd azt bizonyítja: ahogyan az örökké „biztató jelek” hangoztatásában gátlás, úgy futball sincs.
Európa Liga-selejtező, első forduló: ennél lejjebb szintén nincs.
Most jó lenni újoncnak
Munkatársunktól
„Kiejtettük a leggazdagabb magyar klubot” – örvendeztek a montenegrói lapok azok után, hogy az előzetesen lebecsült Mladoszt Podgorica búcsúztatta a Videotont az Európa Ligából. Nos, a székesfehérváriak 2,5 milliárd forint körüli éves költségvetése, amelyet többek közt a MOL, a Strabag, a Magyar Fejlesztési Bank és a Közgép dob össze, hazai viszonylatban tényleg csillagászatinak számít – ennek ellenére a montenegróiak tévednek, a legfrissebb pénzügyi adatok szerint ugyanis nem a legmódosabb magyar csapatot ejtették ki. Azt ugyanis egy ideje már nem Fehérváron, hanem néhány kilométerrel odébb, Felcsúton kell keresni.
Az NB I-be idén feljutott Puskás Futball Clubnak csaknem 3 milliárd forint az éves bevétele, amelyből 2,1 milliárd közvetlenül a költségvetésből, míg 850 millió cégek adományaiból érkezik. A teljesség igénye nélkül a MOL, az OTP, a Közgép, a CBA, a Hír Tv, a Trigránit, illetve a tulajdonos felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft. gondolja úgy, hogy támogatnia kell az Orbán Viktor által alapított egyesületet. A közvetlen állami pénzek nagy részét a társaságiadó- felajánlások teszik ki: a felcsútiak a tao-programból eddig 2,8 milliárdhoz jutottak, ez ötször annyi, mint amennyit a sorban második Debrecen kapott. Az atlatszo.hu internetes portál számításai szerint a Puskás Labdarúgó Akadémia az elmúlt két évben bő 4 milliárd forintnyit közpénzt kapott különböző jogcímeken. A többi elit akadémia ennek töredékéből gazdálkodik, az MTK Sándor Károly Akadémiája (amely a korosztályos csapatok eredményességében felveszi a versenyt a felcsútiakkal) például évi mintegy 200 millió forintból működik. Az állami támogatásoknak és a „magánadományoknak” hála a Puskás FC-t működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a tavalyi évet 1,7 milliárdos nyereséggel zárta, ami nem rossz egy nonprofit cégtől. A klub pénzügyi beszámolóját elemzők azt is megjegyzik, érdekes, hogy a tevékenységükhöz képest nagy összeget, 500 millió forintot tartanak készpénzben, bankbetétben vagy más, könnyen elérhető formában, illetve hogy szinte ingyen kaptak 600 milliós hitelt: az összegre 1,2 milliós kamatot fizettek, ami 0,002 százalékos éves kamatnak felel meg.
Nemcsak Felcsúton jó azonban mostanság NB I-es újoncnak lenni, az NB II Keleti főcsoportjában győztes Mezőkövesd, amelynek elnöke Tállai András belügyminisztériumi államtitkár, ugyanis a Magyar Közlöny csütörtöki száma szerint 400 millió forintos állami támogatást kap új stadionja megépítésére. A kormány ezt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból csoportosította át, azonnali hatállyal. Ez egy olyan 100 milliárdos alap, amelyből a kormány többnyire az év közben felmerülő, nem tervezett, rendkívüli eseményeket finanszírozza. Ilyen volt például a vörösiszap-katasztrófa, de ilyen az árvíz vagy az aszály is – és akkor ezek szerint ilyen a mezőkövesdiek „angol mintára” épülő, 5 ezer fő befogadására alkalmas stadionja is.
Szurkolói fórumokon azt kezdeményezik, hogy a Videoton csapata térítse meg az utazás költségeit annak a mintegy 40 drukkernek, aki Podgoricába is elkísérte az ott leszereplő csapatot. Az ellenfél játékosait a lefújás után megtapsoló, míg sajátjaikat érthető módon kifütyülő fehérvári ultráknak fejenként körülbelül 40 ezer forintjukba került az út. Ez azt jelenti, hogy a székesfehérvári klubnak 1,6 milliójába kerülne a „kártérítés”, ami a csapat költségvetését ismerve nem jelentene problémát. Igaz, az együttes a mostani gyors kieséssel rengeteget bukott, a tavalyi 560 millió forint helyett idén ugyanis csak 35 millió körüli összeget kap a nemzetközi szerepléséért az UEFA-tól. De legalább a további útiköltségeket megspórolták – a csapat és a szurkolók is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!