A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy a Premier League 24. fordulójában megismétlődnek a kevesebb, mint egy hónapja lejátszott 20. forduló párharcai. A 2010-es év utolsó játéknapján a Manchester United és az Arsenal is csak döntetlent ért el a kiesőzóna közelében tanyázó ellenfele otthonában, itt volt tehát az ideje a visszavágásnak.

 
A manchesteri Berbatov is hármat vágott

A két sztáralakulat hazai pályán már nem is hibázott, mindketten kapott gól nélkül tudták le mérkőzésüket. Az MU-t a gólkirályi cím legfőbb várományosa, a végül három gólig jutó Dimitar Berbatov már a 2. percben vezetéshez juttatta a Birmingham City ellen. Rajta kívül Giggs és Nani is betalált, a listavezető győzelméhez így kétség sem férhetett. Bár csak három gól esett az Arsenal–Wigan összecsapáson, ez éppen elég volt a nap második mesterhármasához. A szerzője Robin van Persie, aki, ha nem hibázik büntetőt, akár túl is szárnyalhatta volna bolgár riválisa teljesítményét. A bajnoki címért folyó versengés még nyílt, de a United továbbra is őrzi lépéselőnyét.

Óriási léptekre lenne azonban szüksége annak, aki a Bundesliga-éllovas Dortmund előnyét akarná behozni. A listavezető ugyan a 19. fordulóban döntetlent ért el a vendég Stuttgart ellen, de az üldözők közül ezt csak a Bayern München használta ki. Mario Gómez személyében a Kaiserslauternt 5-1-re legyőző bajoroknál is akadt triplázó. Eközben a Hannover és a Mainz egyaránt hazai pályán kapott ki. Utóbbiaknál az elmúlt hetekben a Real Madriddal hírbe hozott Szalai Ádám végig pályán volt.

Szalain kívül Gera Zoltán esetleges klubváltásáról is lehetett olvasni a napokban. Válogatottunk csapatkapitánya tegnap is csak szűk negyedóra játéklehetőséget kapott a Fulham menedzserétől, így nem csoda, hogy ismét szóba került szezon végén lejáró szerződése. A híresztelések mellett konkrét tényekről is be lehet számolni a magyar játékosokkal kapcsolatban. Rudolf Gergely egy hete góllal mutatkozott be a Juventus ellen vereséget szenvedő Bariban, ahol az idény végéig szerepel kölcsönben. Közben bővült is az Olaszországban játszó magyar „légió”, Laczkó Zsolt ugyanis a Debrecen együtteséből három és fél évre a Sampdoriához szerződött. Koman Vladimir újdonsült csapattársa szintén a Juve ellen léphet elsőként pályára. Túl van viszont a – nem túl sikeres – „tűzkeresztségen” Simon Krisztián, aki ugyancsak kölcsönben szerepel a holland Feyenoordnál.

Premier League, 24. forduló:

Arsenal–Wigan Athletic 3-0 (1-0)
Blackpool–Sunderland 1-2 (0-2)
Everton–West Ham United 2-2 (0-1)
Fulham–Stoke City 2-0 (1-0)
Manchester United–Birmingham City 5-0 (3-0)
Newcastle United–Tottenham Hotspur 1-1 (0-0)
Wolverhampton–FC Liverpool 0-3 (0-1)
Aston Villa–Manchester City1-0 (1-0)

Vasárnap:

Blackburn Rovers–West Bromwich Albion 

Hétfő:

Bolton Wanderers–Chelsea 21 ó

Bundesliga, 19. forduló:

Bayern München–1. FC Kaiserslautern5-1 (1-0)
Borussia Dortmund–VfB Stuttgart 1-1 (1-0)
FSV Mainz 05–VfL Wolfsburg 0-1 (0-0)
SC Freiburg–1. FC Nürnberg 1-1 (1-0)
Hannover 96–FC Schalke 04 0-1 (0-1)
1. FC Köln–Werder Bremen 3-0 (2-0)

Pénteken játszották:

Hamburger SV–Eintracht Frankfurt1-0 (0-0)

Vasárnap:

Mönchengladbach–Leverkusen15:30 ó
Hoffenheim–FC St. Pauli 17:30

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!