Felejthetetlen pillanatokban idén sem volt hiány a sportvilágban, márpedig mikor máskor lenne jobb alkalom felidézni a lassacskán mögöttünk hagyott 2017-es év eseményeit, mint lapunk utolsó idei számában. Lássuk, mi jutott eszünkbe nekünk, és mindenki eldöntheti, mit hagytunk ki!

Milák Kristóf a junior Eb és vb mellett már a felnőtt-világbajnokságon is letette a névjegyét - Fotó: Isza Ferenc, AFP

- – Kép 1/4


Az a drága vb.
Az év hazai csúcseseménye kétségkívül a júliusi vizes világbajnokság volt, amelynek Budapest és Balatonfüred adott otthont. A magyar sportolók összesen 9 érmet nyertek, 2-5-2-es „leosztásban”. A két aranyat a 200 és 400 méteres vegyesúszószámban Hosszú Katinka szállította,  akinek a tavalyihoz képest kissé visszafogottabb éve volt – igaz, 2016-ban nagyon magasra tette a lécet. A Világkupa-sorozatban 5 győztes év után idén nem tudta megnyerni az összetett versenyt (a svéd Sarah Sjöström előzte meg), a róla szóló hírek között pedig egyre nagyobb teret foglalnak el az edző-férje, Shane Tusup által keltett botrányok. Az úszók között kell keresnünk az év felfedezettjét, Milák Kristófot, aki 17 évesen robbant be a köztudatba a budapesti vb-n szerzett ezüstérmével (100 pillangó), és akiben sokan már most a jövő nagy bajnokát látják. A vb-nek amúgy kifejezetten jó visszhangja volt a nemzetközi sajtóban, sokan rácsodálkoztak például a délelőtti előfutamok alatt is tömött lelátókra. A Duna-parton, a Parlamenttel átellenben felállított óriás-toronyugróközpontot pedig nemrég a nemzetközi sportdíjakat odaítélő szervezet (ISA) az év sporthelyszínének választotta. Hozzátehetjük, a költséghatékonyság aligha volt szempont a díjazásnál, mint ahogy az egész vb-re jellemző az építésre és a rendezésre szánt összegek folyamatosan, még a zárás után is tartó növekedése.


Aggodalomra semmi ok.
Hosszú Katinka 2 budapesti aranya mellett még két olimpiai számban szereztünk idén világbajnoki címet: Szatmári András kard egyéniben győzött júliusban Lipcsében, míg az augusztusi racicei vb-n a női kajak négyes szállította az első helyet. Utóbbi sportágtól talán szokatlan az ilyen szűk termés, de ha hozzátesszük, hogy az idei szezont több klasszisunk, köztük a júniusban első gyermekének, Zorának életet adó ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta is kihagyta, távollétükben pedig a zömmel fiatal csapat is jól helytállt, a helyzet messze nem aggasztó.


Olimpia – „részletekben”.
Ha 2017 és magyar sport, nem feledkezhetünk meg a visszavont budapesti olimpiai pályázatról sem. A Momentum Mozgalom (azóta párt) februárra összesen 266 ezer aláírást gyűjtött össze azért, hogy a kérdésben népszavazást tartsanak, ám röviddel az ívek leadása után a kormány, a főváros és a MOB úgy döntött, visszalép a küzdelemtől.
A történtek ellenére, úgy tűnik, szinte valamennyi, eredetileg az ötkarikás játékokra szánt létesítmény megépülhet, amelyek jobb híján különböző világversenyeknek adhatnak majd otthont, ami finoman szólva is kétségessé teszi a megtérülésüket és a fenntarthatóságukat. A hírek alapján például Budapest a leendő 40 ezres csepeli stadionnal jó eséllyel indul a 2023-as atlétikai vb rendezésére, de az olimpia sem került le véglegesen a napirendről. Arra viszont legkorábban 2032-ben kerülhet sor, a NOB ugyanis szeptemberben Párizsnak adta a 2024-es, Los Angelesnek pedig a 2028-as játékok rendezési jogát.


Kezd uncsi lenni.
A Forma–1 már jó ideje nem az izgalmakat kedvelők paradicsoma, és az utóbbi évek Mercedes-fölényét nézve már az is „előrelépés”, hogy Lewis Hamilton ezúttal „csak” két futammal a vége előtt biztosította be vb-címét Sebastian Vettel (Ferrari) előtt. A brit pilóta ezzel negyedik elsőségét szerezte meg, éppen Vettelt, valamint Alain Prostot utolérve az örökrangsorban.


Federer, Nadal, Federer, Nadal.
Ez volt a 2017-es év négy férfi tenisz Grand Slam tornájának sormintája, ami a győzteseket illeti. A két rutinos, sőt lassacskán már veterán világsztár egyre-másra döntögeti a hihetetlennél hihetetlenebb csúcsokat. A világelső Nadal idén tizedszer győzött a Roland Garroson, ezzel az első játékos lett, akinek két számjegyű diadala van valamelyik GS-tornán, míg Federert szintén rekordot jelentő nyolcadik alkalommal koronázták meg a sportág szentélyében, Wimbledonban.
A nőknél pedig Serena Williams lépett újabb szintet, az év eleji Ausztrál Openen aratott sikere ugyanis a 23. Grand Slam-címe volt, ezzel ő lett az 1968-tól datálódó modern éra legeredményesebbje, maga mögött hagyva a 22 trófeával büszkélkedő Steffi Grafot. Az amerikai játékos ráadásul a melbourne-i diadala idején már 8 hetes terhes volt, de sokat nem hagy ki, újdonsült anyukaként a 2018. januári Ausztrál Openen már rajthoz akar állni.


Ezek megőrültek.
Futballban még a karácsonyi hétvégére is jutott egy nagyon várt mérkőzés (szombat, 13 óra, Real Madrid–Barcelona spanyol bajnoki), de a két főszereplő már így is emlékezetes éven van túl. A Real a Bajnokok Ligájában elsőként tudott címet védeni, de a sorozat talán legemlékezetesebb pillanata a rivális Barcához fűződik. A katalánok a PSG elleni negyeddöntő első meccsét 4-0-ra elveszítették, a visszavágó hajrájában pedig csak 3-1-re vezettek, ám ekkor 7 perc alatt 3 gólt szerezve megfordították a párharcot. Neymar ekkor még a Barcelonában szerzett 2 gólt, ám nyáron átigazolt a párizsiakhoz, méghozzá csillagászati, már-már felfoghatatlan, 222 millió eurós összegért.
A válogatott terén pedig az idei (is) a németek éve volt, akik „B csapattal” is imponáló magabiztossággal nyerték a nyári Konföderációs Kupát, és ez idő tájt alighanem a jövő évi oroszországi vb legfőbb esélyesei.


Keserű búcsúk. Bár Márton Anita ezüstje Baji Balázs bronza miatt nekünk is emlékezetes marad az idei, londoni atlétikai vb, az igazi sztorikat két szupersztár, Usain Bolt és Mo Farah hattyúdala szolgáltatta. És hogy milyen a sors, mindkét, karrierje során szinte legyőzhetetlen futó vereséggel búcsúzott a nagyközönségtől. A szomáliai származású, de brit színekben induló Farah 10 ezer méteren nyert ugyan, de 5000-en már nem tudta győzelembe hajszolni a hazai közönség, és az etióp Muktar Edris legyőzte. Bolt pedig a 100 méter döntőjében csak harmadik lett, ráadásul sokak számára fájó módon a doppingolás miatt korábban többszörösen eltiltott Justin  Gatliné lett az arany, a 4x100-as váltó fináléjában pedig lesérült, így csapattársai által támogatva hagyta el végleg a pályát.


Az egyiknek sikerült. Bár kézilabdában válogatott szinten idén is elmaradt az áttörés, klubfronton azért volt minek örülni, a Győr ugyanis története során harmadszor is megnyerte a női Bajnokok Ligáját. Az ETO a májusi, budapesti négyes döntőben előbb a Buducsnoszt Podgoricát győzte le simán, 26-20-ra, majd a fináléban hosszabbítás után 31-30-ra a Vardar Szkopjét is felülmúlta. A férfiaknál a Veszprém zsinórban negyedszer is eljutott a kölni Final Fourba, a végső győzelem viszont csak nem akar összejönni: a végül harmadik helyen záró magyar bajnokot ezúttal a Paris Saint-Germain állított meg az elődöntőben. 
 

Címkék: sport, évértékelés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!