Címvédőhöz méltóan, kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a Ferencváros női kézilabda csapata a KEK-ben. Pedig a Zdravko Zovko vezette Zvezda Zvenyigorodot még szóban is nehéz kiejteni, nemhogy kézilabdában. Persze az orosz együttes már közel sem olyan erős, mint néhány éve, a 2008-as BL-győztes keretből már csak ketten, Koroljova és Dmitrijeva maradtak hírmondónak.

 
Szucsánszki Zitáék útban a címvédés felé

Az FTC a múlt heti első mérkőzésről nyolcgólos előnyt vitt magával Oroszországba, ahol már egy pillanatig sem forgott veszélyben a továbbjutása. A zöld-fehérek villámrajttal 6-1-re elhúztak, és bár a hazaiak 7-7-nél még egyszer visszazárkóztak, a hátrányukat ledolgozni esélyük sem volt. A második félidőben már uralta a mérkőzést a Fradi, amely a nyolcgólos Szucsánszki és a hat találatig jutó Tomori vezetésével végül 35-31-re nyert, így 67-55-ös összesítéssel jutott az elődöntőbe. A lehetséges ellenfelek sorában egyelőre a Dinamo Volgográd neve biztos, az oroszok szintén oda-vissza verték a szerb Zajecsart. Aggódni valója a négy közé jutást illetően a dán Viborgnak sincs, miután az első meccsen 17 góllal legyőzte a Debrecent, a mai magyarországi visszavágó így szinte csak formalitás. A dánokat most alighanem szeretné elkerülni a Ferencváros, bár emlékezetes, hogy a tavalyi menetelés során a nyolcaddöntőben, Zácsik Szandra időn túli hétméteresével búcsúztatni tudták az akkor épp BL-címvédő gárdát. Az egyetlen még nyílt párharcban a német Lipcse és a norvég Byasen küzd, az első meccset a lipcseiek nyerték egy góllal, Norvégiában.

A Győr már korábban biztosította helyét a BL elődöntőjében, így szombaton számukra tét nélküli meccsre utaztak Larvikba a sorozat címvédőjéhez. A hazaiaknak viszont közel sem volt mindegy a találkozó végkimenetele, hiszen továbbjutási reményeik csak egy győzelemmel maradhattak életben. A Győr a várakozásoknak megfelelően nem is törte össze magát a sikerért, a Larvik a második félidőben fokozatosan lépett el és végül 32-25-re nyert, így az ETO elszenvedte első vereségét Karl Erik Böhn irányításával. A norvég tréner egyébként az előző szezon elején még a Larvikot dirigálta, ám idény közben távoznia kellett, mert a klubnál zokon vették, hogy segédkezett élettársa, Heidi Löke Győrbe igazolásában. Böhn így nem lehetett részese a klub BL-győzelmének. A Győr következő ellenfele minden bizonnyal a román Valcea lesz, míg a másodikként továbbjutó Larvik a montenegrói Buduc­nost Podgoricával talákozik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!