Hazai pályán is csak félig lesz otthon a Győr női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája elődöntőjének ma délutáni visszavágóján, Görbicz Anitáék ugyanis Veszprémben látják vendégül az első mérkőzést 35-31-re megnyerő román Valceát.
A zöld-fehérek a 2009-es BL-döntőt is itt játszották – akkor egy góllal maradtak alul a dán Viborggal szemben –, vagyis a veszprémi csarnok azért nem teljesen ismeretlen számukra. És nem teljesen ismeretlenek a hasonló „költözések” sem: egy hete a Ferencváros női kézisei Dabason fogadták az orosz Volgográdot, a szegedi férfi vízilabdacsapat április 18-án Hódmezővásárhelyen játszhatja le Bajnokok Ligája negyeddöntőjét, a szolnoki kosárlabda-együttes pedig Debrecenben rendezi meg a Eurochallenge Kupa négyes döntőjét.
Ez persze csak a jéghegy csúcsa, a hazai sportlétesítményekkel ugyanis mind műszaki, mind üzemeltetési szempontból rengeteg a probléma. Változást hozhat, hogy idén a tervek szerint 26,5 milliárd forint áramlik majd a társaságiadó-kedvezményből (tao.) az öt látványsportba, márpedig a pénzek jelentős része építési és fejlesztési célokra fordítható. Talán soha nem volt fontosabb a stadionokkal és sportcsarnokokkal kapcsolatos stratégia. Erről beszélgettünk a Nemzeti Sportközpontok korábbi főigazgatójával, dr. Géczi Gáborral, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Sportmenedzsment Szakcsoportjának adjunktusa és létesítményüzemeltetést tanít.
„A legfontosabb, hogy ezeket az összegeket ne presztízsberuházásokra költsék, hanem gondoljanak a működtetésre is. Ez korábban kevéssé volt jellemző, ami nagyrészt a politika természetéből adódott. Sok városvezetés harcolt ki magának olyan beruházásokat, amelyek bár látványosak voltak, de valójában messze túlmutattak a helyi közeg realitásain” – mondta el Géczi. Szerinte a Veszprém férfi kézilabdacsapatáé a követendő példa, amely hosszú évek kitűnő szereplésének hála kinőtte a korábbi kétezres csarnokát, így 2008-ban átadták az ötezer férőhelyes Veszprém Arénát. Az igazi az lenne, ha sikerülne multifunkcióssá tenni a csarnokot, vagyis a kézilabdázókon kívül más is használná, hiszen akkor a költségek többfelé oszlanának el. Tőlünk nyugatabbra ez teljes mértékben bevett módszer: a barcelonai Palau Blaugranát az egyaránt a kontinens élvonalába tartozó kézi- és kosárlabdacsapat használja felváltva, míg Kölnben például a helyi jégkorong- és kézilabda-együttes osztozik egy 20 ezres arénán. A játékteret utóbbi esetben is néhány óra alatt átalakítják padlóról jégfelületté és vissza. De nem is kell ennyire messzire menni, hiszen a Zágráb Arénát is társbérletben használja a város jégkorong- és kézilabdacsapata.
A Papp László Budapest Sportarénában hasonló megoldás két okból sem valósulhat meg. Egyrészt, bár állami tulajdonban van, de az átadástól számított húsz éven át a Trigránit Zrt. üzemelteti, amely értelemszerűen a hazai sportklubok számára gyakorlatilag megfizethetetlen áron adja bérbe. Ráadásul, ha rendelkezésre is állna a csarnok, nehéz lenne olyan fővárosi csapatokat találni, amelyek szurkolótáborai hétről hétre megtöltenék a lelátóit.
„Ha tovább folytatódik a csapatsportágakban az elmúlt évtizedekben látott tendencia, a súlypont egyre inkább vidékre helyeződik. Az sem véletlen például, hogy férfi kézilabdában a Veszprémé és a Szegedé a két legjobb csapat, ezekben a városokban ugyanis nincs első osztályú labdarúgás, amely elvenné a támogatókat. De ugyanez igaz Egerre is, ott a vízilabda profitál a helyi futball gyengélkedéséből” – állapította meg Géczi Gábor.
Géczi szerint a csapatsportágak térképét nézegetve úgy tűnik, talán Székesfehérváron lenne érdemes kidolgozni egy közös használatú sportcsarnok terveit. A városban játszik az ország legjobb jégkorongcsapata, a férfi kosárlabdaklub, az Albacomp is az egyik legjobb a honi mezőnyben, de a női kézilabdázók is az NB I-ben szerepelnek. „A jégkorongozók jó pár éve az osztrák bajnokságban szerepelnek, amely mostanra egy öt ország csapatait felvonultató, regionális ligává nőtte ki magát. Nem véletlen, hogy hétről hétre 3000-en vannak a csarnokban, miközben a magyar rájátszásban még arra a meccsre sem mentek ki ennyien, amelyen végül bajnokká avatták a Fehérvárt” – mondta Géczi. Szerinte senkinek nem jó az például, hogy a Győr női kézisei a közvetlenül mögöttük állókat is 15-20 góllal verik meg. Egyes mérkőzéseik már edzésnek sem igazán felelnek meg, ami vissza is üthet a Bajnokok Ligájában. A legjobb játékosok és a jelentős szponzorok már most is egy-két csapatban koncentrálódnak, ezeknek keresniük kellene a megoldásokat, hogy nemzetközi ligákba nevezhessenek. A többieknek maradna a magyar bajnokság, ami szintén kiegyensúlyozottabbá válna. Persze ez óriási tiltakozást váltana ki, de ha előrébb akarunk jutni, akár válogatott szinten is, akkor ezt meg kell lépni. Ami pedig a nagy események rendezését illeti, Géczi Gábor szerint szerencsésebb az építkezést alulról kezdeni, úgy, ahogy most is történik, hiszen 2014-ben U19-es labdarúgó Eb-t rendezünk majd. Az utóbbi években három felnőtt foci Eb-re is pályáztunk, de az ezekre építendő stadionok fenntartása nehézkes lett volna, még úgy is, hogy egy nagy torna óriási lökést adhatott volna a honi futballnak. Ha elkészül az új Puskás-stadion, egy BL- vagy Európa Liga-döntő rendezése reális lehet, hiszen ezek egynapos események és hatalmas meccsnapi bevételt hoznak. Néhány éve a Debrecen labdarúgócsapatának annak ellenére nyereséges volt a BL-kalandja, hogy Budapesten kellett játszaniuk, ráadásul a Puskás-stadion lelátójára is költeniük kellett, hogy minél többen nézhessék a találkozókat. „Nem kell büszkeségi kérdést csinálni abból, ha egy-egy rangos meccs miatt a hazaiaknak is utazniuk kell néhány száz kilométert” – zárta mondandóját Géczi Gábor.
A beszélgetés idején a papíromra még egy szó volt felírva a tervezett kérdések közé: olimpia. Kérdés nélkül megkaptam a választ.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
