Szabics Imrét tartották az egyik legtehetségesebb magyar labdarúgónak a 2000-es évek elején. Igen fiatalon, 17 évesen, 1998-ban már a Ferencváros első csapatában játszott. Ekkor nézték ki maguknak a graziak, és 1999-ben került a Sturm együtteséhez, ahol több éven keresztül meghatározó embere volt az osztrák csapatnak.

 
Szabics Imre - Graztól Grazig

Az itt mutatott teljesítményére több nyugati csapat is felfigyelt, többek között a Stuttgart együttese, ahová 2003-ban igazolt, és ott pillanatok alatt bebizonyította, hogy van érzéke ehhez a játékhoz, olyannyira, hogy például a Manchester Unitedet kiverték a BL-ből, és ebben főszerepet játszott Szabics egy csodálatos góllal és egy fantasztikus gólpasszal.

Egy játékos életében persze vannak hullámvölgyek és hullámhegyek, de nem mindig a teljesítmény határozza meg a labdarúgó sorsát. Így járt Szabics is, amikor a Stuttgartnál edzőváltás történt, mert az új tréner valamilyen okból kifolyólag hanyagolni kezdte a magyar csatárt. Ebben azért az is közrejátszott, hogy több alkalommal megsérült, és saját bevallása szerint nemcsak a klub sürgetése, hanem az ő türelmetlensége is közrejátszott abban, hogy nem tudott kilábalni a sérülésekből.

Szabics úgy véli: akkor követett el nagy hibát, amikor a Stuttgarttól 2006-ban a Köln csapatába igazolt, nem teljesen egészségesen, ahol aztán csak alkalmanként jutott szóhoz. Innen a Mainz csapatához szerződött, ahol végleg a kispadra került. Ez volt az az időszak, amikor a Bundesliga-játékosok sorrendjében igencsak hátul végzett, és a Mainz túladott rajta, így többévi élvonalbeli szereplés után a Bundesliga 2-be igazolt az Augsburg csapatához.

Itt töltött el 2007-től 2010-ig három évet úgy, hogy ismét megvillantotta tehetségét, 52 alkalommal szerepelt az Augsburgban, ahonnan visszatért a graziakhoz. Megint a Sturm labdarúgója lett, s 2010-től mindmáig az osztrák bajnokcsapat tagja. 32 mérkőzésen 9 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába. Nélküle jelenleg elképzelhetetlen a grazi együttes, és teljesítményét figyelembe véve hosszú évek után Egervári Sándor szövetségi kapitány ismét meghívta őt a magyar válogatottba, amelyben gólokkal hálálta meg a bizalmat, és most abban bízik, hogy meg tudja őrizni ezt a szerepkörét. Szabics 23 mérkőzés alatt 11 alkalommal szerzett gólt a nemzeti együttesben.

Arról is beszélgettünk vele, hogy a BL-sorozatban, az első selejtezőkörben csapata a Videotonnal mérkőzik. Kíváncsiak voltunk, hogy mit szóltak a sógorok, amikor kiderült, a magyar bajnokot kapták ellenfélül. Szabics szerint nem igazán örültek. Az egyik szemük sír, a másik meg nevet. A sírás azért van, mert a csoportból a legerősebbnek a Videotont tartják, a nevetés magyarázata pedig az, hogy a közelség miatt nagyon sok szurkolójuk kísérheti el őket a visszavágóra. Amióta bajnok lett a Sturm, hívei ugyanolyan hangulatot teremtenek a grazi stadionban, ahol szinte mindig telt ház előtt játszanak, mint amilyenhez ő annak idején Németországban hozzászokott, és bízik benne, hogy a Videoton sem fogja megállítani őket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!