Bár a Blaha Lujza tér környéke egyébként sem az a csendes környék, aki hétköznap esténként hangos harci kiáltásokra lesz figyelmes, valószínűleg éppen a Józsefvárosi Diáksport Egyesület edzőterme előtt halad el. A zajok egy Ázsiában hatalmas népszerűségnek örvendő, idehaza azonban kevéssé ismert koreai harcművészet, a hapkido edzéséről szűrődnek ki.
Odabent a Daehanminguk csapat tagjai épp az Európa-bajnokság előtti utolsó tréninghez készülődnek. Hét óra előtt néhány perccel még semmi nem utal arra, hogy itt rövidesen a harcművészetek esetén megszokott fegyelem uralkodik majd. Mindenki izgatott, az Eb-re való utazásról kérdezgetik egymást. Mesterüket, Kiss Tibort is leginkább az foglalkoztatja, vajon időben megérkeznek-e a megrendelt melegítők. Bár szinte percenként pillant a telefonjára, valahogy mégis leírhatatlan nyugodtság árad belőle. Elmeséli, hogy egy tanítványának hála a húsz versenyző és a közel ugyanennyi kísérő négy felmatricázott kisbusszal veheti az irányt az Eb helyszíne, a belgiumi Lanaken felé. Mi tagadás, nem az ehhez hasonló történetekhez szoktunk, legyen szó bármilyen hazai egyesületről. „Irigyelnek is minket ezért, de az edzésen látni fogja, keményen megdolgozunk mindenért.”
És valóban, a közel kétórás gyakorlás alatt a külső szemlélő sok mindent érez, csak irigységet nem. Már az előzetesen „lazának” titulált bemelegítés alatt is ötvenesével mérik a fekvőtámaszt, vagy épp a felülést. Számolom, senki sem csal. A lányok és a fiúk ezt követően hatalmas ugrások és szaltók után csapódnak a szőnyegbe, vagy épp fájdalmas arccal próbálnak szabadulni egymás szorításából. A hapkidóban ugyanis nem az ütések, vagy a rúgások, hanem a kisebb fojtások és ízületi feszítések dominálnak az önvédelem során. Mindez ugyan nem túl bizalomgerjesztő, de hamar kiderül, roppant hatásos. „Edzésen persze senki nem akar egy ponton túl menni, már csak azért sem, mert legközelebb nem lenne kivel gyakorolnia” – jegyzi meg Kiss Tibor mosolyogva. Az esések ugyan balesetveszélyesnek tűnnek, de mint a mester elmondta, szerencsére nagyon ritkák a sérülések. „Legutóbb akkor sérült meg egy tanítványom, mikor elment focizni. Ez annak köszönhető, hogy mindenkit megtanítunk biztonságosan esni. Ez a gyerekeknél még könnyen megy, de felnőtt fejjel már nehezebb leküzdeni a félelmet. Annak idején nekem is az segített, hogy egy háromgyermekes anyuka a szemem láttára csinálta meg a legnehezebb ugrásokat, szaltókat.”
A meglehetősen szűk teremben, többnyire párban, szinte mindenki mást gyakorol. Egy biztos pont azonban van, méghozzá a folyamatos kiáltás, vagy ahogy ők nevezik: a kiapp. „Több szempontból is fontos, hogy ezzel kezdjük a mozdulatsorokat. Egyrészt erőt meríthetünk belőle, másrészt egy utcai szituációban a kiáltásunkra a támadó is visszahőköl egy pillanatra, ami elég lehet az önvédelemhez. Nem véletlen, hogy a versenyen a pontozók külön figyelnek a »hanghatásokra«.” Megszokni viszont meglehetősen nehéz, ezt négyszemközt a versenyzők többsége is elismeri. Nem is beszélve a járókelőkről.
„Sokszor van, hogy visszaüvöltenek a kintiek. Pedig ha bejönnének, garantáltan tudnánk tanítani nekik olyat, ami hasznukra válhat.”
Persze a hapkido nem csak hangos, de rendkívül látványos is, ami az érdeklődők többségét azonnal magával ragadja. „Néhány éve valami újba akartam kezdeni, és eldöntöttem, hogy kipróbálom az első sportot, amit meglátok a tévében. Az egyik ismeretterjesztő csatornán épp a hapkidóról ment egy műsor. Ha nem lett volna a fogadalom, akkor is belekezdek, mert nagyon tetszett az egésznek a lendületessége” – meséli Attila, akinek eséstechnikában nincs párja Európában.
A versenyeken összesen hat számban, esés-rúgás- és töréstechnikában, önvédelemben, szabad küzdelemben, valamint show kategóriában mérik össze tudásukat az indulók. Az Eb kapcsán Kiss Tibor nem akart elvárásokról beszélni: „Ha megérkeznek a melegítők, és mindenki kihozza magából, ami benne van, akkor minden rendben lesz.”
A melegítők végül megérkeztek. És mint kiderült, szerencsét is hoztak, a csapat ugyanis összesen tizennégy érmet, köztük öt aranyat nyert az Eb-n, amellyel Magyarországot az éremtáblázat második helyéhez segítették. Ráadásul nem csak érmekkel, de egy ígérettel is gazdagabban tértek haza, miszerint a soron következő kontinenstornának Magyarország adhat otthont.
A hapkidósok sikertörténete tehát folytatódhat. Lehet, hogy rövidesen már nem csak azok hallanak róluk, akik elsétálnak az edzőterem nyitott ablakai előtt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
