A szombat esti londoni finálé nem fontos, de érdekes kérdéseinek egyike volt: bekerülhet-e a labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntője minden idők legemlékezetesebb BEK- és BL-csúcstalálkozói közé? Az elődök magasra tették a mércét, amint azt az eddigi legjobb mérkőzések felidézése is bizonyítja. Főnyereménnyel felérő ötösünkben a telitalálat a főszereplőké.
Az európai klubtornák döntőinek valaha volt legnagyobb közönségét jegyezték a glasgow-i Hampden Parkban (hivatalosan 127 161, nem hivatalosan 135 000 néző zsúfolódott össze a lelátókon), és a publikum szédületes páros alakítást látott. Puskás Ferenc 4-3-ra „győzött” Alfredo di Stefanóval szemben… A két csatár hetet rámolt be a nyolcvanadik születésnapját éppen két héttel ezelőtt – nyilván nem a skóciai meccs videofelvételével – ünneplő Egon Loy kapusnak. Puskás elvett egy labdát a figyelmetlen frankfurti védőktől, majd a jobb felső sarokba küldte: ezzel lett 3-1 a második félidő első percében. Aztán tizenegyesből lőtt a hálóba, majd befejelte Gento beívelését. Végül megint a jobb felsőt választotta: szenzációs négyes! A „királyi” diadal további különlegessége, hogy a nagy fehérek azt a csapatot verték tönkre, amely a legjobb négy között 6-1-re és 6-3-ra győzte le a Rangerst. Ám a 7-3 nyomán Glasgow már nem az elődöntőről, hanem arról beszélt: ezek a madridiak kiváltképp nem voltak skótok…
1962: BENFICA–REAL MADRID 5-3
1994: MILAN–BARCELONA 4-0
Álomjátékot nyújtott az olasz együttes a „Zseninek” hívott Szavicsevics vezérletével. A főhős az első félidőben ragyogó szlalom után adott gólpasszt Massarónak, majd a második szakasz elején a tizenhatos oldalvonalától, mesés mozdulattal ívelt Zubizarreta hálójába. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy a ragyogó emelés előtt Szavicsevics letalpalta Nadalt, ám Don angol játékvezető nem vette észre a szabálytalanságot. A Milan-tábor persze nem hiányolta a faultot jelző sípszót, és átszellemülten dalolta Chubby Checker Limbo rockjának dallamára, hogy „Szav-Szav-Szav-Szavicsevics…” Ám másnap az olasz szurkolókat is kellemetlen meglepetés érte, mert Athénban légi sztrájk zajlott, de úgy, hogy az utasokat beengedték a tranzitba, jóllehet a repülőtéri dolgozók tudták: száz gép közül öt, ha felszáll… Néhány óra múltán az emberek már szó szerint egymáson hevertek, s még annál is jóval nagyobb volt a káosz, mint előző este a Barcelona védelmében…
1999: MANCHESTER UNITED–BAYERN MÜNCHEN 2-1
Ha nincs hosszabbítás, akkor a Bayern-drukkereken kívül senki nem emlékszik a barcelonai meccsre. Ám a sérülések miatti ráadásban Sheringham beleszúrt Giggs gyönge lövésébe, és lábáról a müncheni kapuba pattant a labda, majd Sheringham fejesét Solskjaer toldotta meg, és az utolsó három percben megnyerte a már-már elvesztett mérkőzést a Manchester United. Az igazi győztes azonban Alex Ferguson volt, az „örökös” manchesteri menedzser ugyanis két tökéletes cserét hajtott végre. A hatvanhetedik percben beküldte Sheringhamet, majd a nyolcvanegyedikben Solskjaert…
2005: LIVERPOOL–MILAN 3-3 (11-esekkel 3-2)
Úgy festett, Isztambulból is „Athén” lesz, mert Paolo Maldini már az első percben gólt ért el, és a Milan az első félidő végén 3-0-ra vezetett. Ám a szünet után Gerrard (aki ekkor kapta a „Stevie Wonder” becenevet) fejessel szépített, majd Smicer remek lövése nyomán két perc múlva már 3-2 állt az eredményjelző táblán. S alig negyedóra telt el a második félidőből, amikor Dida hiába védte ki Xabi Alonso büntetőjét, a kipattanó labdát a Liverpool spanyol középpályása bevágta. Nem ez volt az utolsó tizenegyes… A ráadáspárbajban az idegileg megviselt milánóiakra megint csak rájárt a rúd, és az Atatürk stadion visszhangzott a „You’ll never walk alone”-tól. A mámoros Mersey-parti szurkolók egy beadvánnyal is előrukkoltak volna, mely szerint Isztambult nevezzék ezen túl Isztampoolnak…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
