-

 
VH, 2018. január 20.


Francia bajnoki mérkőzés után másodszor adott 10-es osztályzatot a L’Equipe, amely hetven éve, 1948-tól jelenik meg napilapként. A maximális érdemjegyet egy 10-es mezben játszó brazil futballista, Neymar kapta, aki a PSG csapatában négy gólt és két gólpasszt jegyzett a Dijon elleni 8-0-s találkozón. Az első 10-es kalkulust 2014-ben a szintén brazil Carlos Eduardo érdemelte ki, aki öt gólt ért el a Guingamp–Nice meccsen (2-7). Produkciója hasonlóképpen különleges volt, akár a L’Equipe példányszáma az 1998-as francia–brazil vb-döntő (3-0) után: akkor nem kevesebb, mint 1 millió 645 ezer 907 darab kelt el a lapból.

Neymar úgy kapott 10-est, hogy 9-essel senkit sem boldogítottak; az utána következő legjobbakat – Kimpembét, Lo Celsót, Di Mariát – egyaránt 8-assal honorálták. Di Maria kiváló játékára külön is figyelni kell, mert Mbappé ült az argentin „mögött” a padon… Neymar mindkettőjüket megörvendeztette egy-egy gólpasszal; Mbappét kilenc perccel az után, hogy a nagy francia felfedezett „beszállt” Di Maria helyett.

Amúgy lőtt egy gólt briliáns szabadrúgásból, szerzett egyet a vetélytárs hibájából, egyet pedig három lövőcsel után, végül a hálóba küldte a 11-est, amelynek végrehajtását a Parc des Princes közönsége inkább Cavanira bízta volna, hogy az uruguayi csatár megdönthesse minden idők PSG-gólcsúcsát. Az egyéni rekord (157) persze így is hamarosan meglesz, és Neymar valószínűleg jól döntött, hogy nem mondott le a büntetőről, mert a negyedik gólja nélkül talán nem kapott volna 10-est.

Franciaországi primátusához azonban nem kellett a maradéktalan elismerés, hiszen eddig is a Ligue1 kiemelkedően legjobb labdarúgója volt az osztályzatok alapján. Megkérdőjelezhetetlen vezéregyéniség abban a csapatban, amely 11 pontos előnnyel, 67-15-ös gólkülönbséggel vezeti a francia bajnokságot, és különböző díjmérkőzéseken már eddig is ontotta a gólokat: 5-1-re nyert a Metz, 5-0-ra a Celtic, az Angers, az Anderlecht, 6-1-re a Rennes, 6-2-re a Toulouse, a Bordeaux, 7-1-re a Celtic együttesével szemben.

A gárda csupán két tétmeccsen billent meg: december elején gyors egymásutánban kikapott a Strasbourgtól, majd a Bayern Münchentől. A további 28 mérkőzésének mérlege: 26 győzelem, 2 döntetlen. E garnitúrából ragyog ki Neymar, aki a PSG-ben ugyanúgy prímás, mint a selecaóban, míg Barcelonában csak másodhegedűs volt Messi mögött. (Olyannyira, hogy tíz szabadrúgásból jó, ha kettőt ellőhetett. De inkább csak egy volt az a kettő.)

Immár a Real Madrid hajt rá. A királyi gárdához szerződtetni nagy fricska lenne a Barcelonának, ám a katari sejk, a párizsi sportköri elnök aligha engedi el azt a játékost, aki a szurkolók szemében hovatovább ugyanúgy jelképezi a Saint-Germaint, akár a klub címerében látható Eiffel-torony. Nasszer Al-Khelaifit a L’Equipe 2016-ban „a francia futball legbefolyásosabb emberévé” választotta. A korábbi teniszező megelőzte Zinedine Zidane-t és Didier Deschamps-ot is.

A maga módján ez is felért egy 10-essel.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!