Szóban negyedszázada „töretlen a fejlődés” a magyar futballban.
Negyedszázada éljük át újra és újra, hogy különböző labdarúgócsapataink (melyek nem feltétlenül igazi labdarúgókból állnak, és ugyancsak nem feltétlenül csapatok) kikapnak és kiesnek a különböző tétre menő sorozatokban, de bármilyen megrázó is a vereség, a reptéren már szépülni kezd, a fedélzeten egészen elfogadhatóvá válik, aztán Ferihegyen már úgy száll le a küldöttség, hogy tulajdonképpen győzhettek is volna honfitársaink. Sőt verbálisan nemegyszer sikerült megnyerni az elvesztett meccset…
Amszterdamból hazafelé még nem volt ilyen hangulat, elvégre az 1-8 az 1-8, ekkora csapás fennállása (1902) óta nem érte a magyar válogatottat. Igaz, az utóbbi – teljességgel reménytelen – húsz esztendőben akadt 1-7 – nem is egyszer –, továbbá 1-6, 0-5, hogy olyan kisiklásokról, mint a máltai kudarc, már ne is beszéljünk. De azok, akik október 11-én lehajtották, azóta felemelték a fejüket, és csinos kis értékelést adtak vagy fogadtak el a nemzeti együttes utóbbi három esztendejéről. Igaz, az analízis a 2013 márciusától számított periódust erősen kritizálja, de az előző időszakot megejtő empátiával kezeli. A héten közzé tett áttekintésben afféle megállapítás is szerepel, hogy a válogatott az idei tavaszig „töretlenül fejlődött”, ami azért elgondolkodtatta az embert…
Kétségtelen, Magyarország legjobbjai 2010 nyarán – Egervári Sándor szövetségi kapitány hivatalba lépésekor – a FIFA-ranglista hatvankettedik helyén álltak, onnan emelkedtek 2011 szeptemberére a huszonhetedik pozícióba, ami a lajstrom 1993-as felavatása óta a legjobb magyar eredmény. De ne lágyuljunk el oly nagyon, és nemcsak azért ne, mert a gárda mostanra visszaesett a negyvenharmadik helyre, hanem azért se, mert a „felfutásban” komoly szerepe volt a roppant gondosan szerkesztett műsorrendnek is. Nézzük meg, milyen ellenfelekkel találkozott a magyar válogatott az utóbbi három esztendő 35 találkozóján…
Igazán erős vetélytárssal csak nyolc alkalommal csapott össze a csapat, a mérleg pedig: két győzelem, hat vereség, 12-28-as gólkülönbség. A képességek alapján a riválisok topkategóriájába soroltuk Angliát (1-2), Hollandiát (0-4, 3-5, 1-4, 1-8), Svédországot (0-2, 2-1), valamint az újabban feltűnően „köhögő” Törökországot (3-1, 1-1).
A közepesek közé számítottuk Bulgáriát (1-1), Csehországot (2-1, 1-1), Fehéroroszországot (1-1), Lengyelországot (1-2), Norvégiát (0-2), Írországot (0-0), Izraelt (1-1), továbbá Romániát (2-2, 0-3). A statisztika még ebbe a körben is savanyú nekünk: egy győzelem, hat döntetlen, három vereség. S meg kell jegyezni, hogy e tíz találkozó közül hatot itthon – egyet pedig (a belaruszokkal) semleges pályán – játszottak honfitársaink…
A közepesnél gyengébbek ellen már jobban ment. Ide vettük Finnországot (2- 1, 0-0), a csodák csodájára – és kedvező csoportbeosztása nyomán – vb-pótsejtezős Izlandot (4-0), valamint Litvániát (2-0) és Észtországot (1-0, 5-1). E társaságban csaknem kiteljesedett a válogatott: mindössze a finnekkel szemben a Puskás stadionban vesztett pontot, különben – mint látható – hengerelt.
Hát még a törpék ellen! Valóságos eldorádó volt Andorra (5-0, majd – már Egervári búcsúja után 2-0), Azerbajdzsán (2-0), Kuvait (1-0), Liechtenstein (5-0), Luxemburg (1-0), Moldova (2-1, 2-0) és San Marino leküzdésekor (8-0, 3-0), még gólt is alig kapott az együttes. Csak a moldovaiak tudták bevenni a hét lakattal őrzött magyar hálót, miközben hazánk fiai harmincegy gólt vágtak be az „apróságoknak”. De aki a kicsit nem becsüli… Ha másból nem, ebből az eredménysorból erőt lehet meríteni! Tagadhatatlan ugyan, hogy az Eb- és vb-átok nem tört meg, azaz tavaly volt negyven éve, hogy magyar futballistákat nem láttak a kontinenstalálkozón, és jövőre lesz huszonnyolc esztendeje az utolsó magyar világbajnoki részvételnek, de nem szabad a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni: ugyan ki állíthatja, hogy a „fiúknak” mindig és mindenhol győzniük kell Liechtenstein vagy San Marino ellen? (Liechtensteint 1999-ben nem is sikerült felülmúlni.)
Úgyhogy nézzünk csak nyílt tekintettel előre: Bukarest ide, Amszterdam oda, nem kell itt sunnyogni. Amúgy is lesz újabb két év töretlen fejlődés, amíg ki nem hirdetik az eb selejtezőcsoport végeredményét.
Azt a gondolatot meg űzzük ki a fejünkből, hogy esetleg még az is előfordulhat: visszasírjuk a feledhetetlen 1-0-t Kuvaittal vagy Luxemburggal szemben…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
