Egyáltalán ne legyintsünk, a magyar futball több évtizede tartó jelenlegi helyzetében nagy eredmény ez a 2-1; mármint az, hogy háromból két klubcsapatunk továbbjutott, és csak egy – a jeruzsálemi Beitarral szemben alulmaradó Vasas – esett ki az Európa Liga hátsó udvarában rendezett selejtezőkön.
Jó, a máltai Balzan először szerzett három gólt hivatalos nemzetközi mérkőzésen, ám nem a visszavágó 3-3-as kimenetele, hanem az 5-3-as összesítés, a lám-lám, mégsem hiába agyondotált Videoton eggyel feljebb lépése a fontos. A másik magyar forintmilliárdos, az FTC pedig még csak gólt sem kapott a lett Jelgavától (2-0, 1-0), ami főként azért nagy szó, mert nem kell nagyon megerőltetni a memóriát, hogy felidézzük: a szarajevói Zseljeznicsarral szemben két esztendeje éppen fordított (0-1, 0-2) volt a zöld-fehér mérleg az EL perifériáján.
Már csak azért is tartsuk becsben e két – nem mondom, hogy múlhatatlan, valamelyest mégis értékelhető – sikert, mert néhány héttel az után történt, hogy a válogatottnak nevezett társaság olyannyira minősíthetetlen teljesítményt nyújtott, hogy ki tudott kapni a szüntelenül vereségre ítélt Andorrában. Honfitársaink e ritka „bravúr” nyomán az ötvenhetedik helyre estek vissza a FIFA világranglistáján, és csupán sovány vigasz, hogy sokak szerint a nemzetközi szövetség lajstroma mindinkább komolytalanná válik. Lengyelország csapata például három, illetve öt hellyel Franciaország és Spanyolország együttese előtt van, jóllehet a valóságban korántsem konkurál e két nemzet legjobbjaival. Az igazi abszurditás azonban ott kezdődik, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság csapata megelőzi például Törökország vagy az Egyesült Államok legjobbjait, Curacao kitűnőségeit pedig húsz hellyel jegyzik magasabban, mint Norvégia alakulatát. Az Eb-pótselejtezőkön persze láttuk, milyen szerény kvalitást képvisel az észak-európai ország társulata, de gyanítható, hogy az is elég lenne a karibi reprezentánssal szemben. (A skandináv együttest negyvennégy hellyel előző Haiti ellen szintén.)
Innen, Magyarországról persze nem feltétlenül ildomos belekötni a rangsorba, illetve annak összeállítóiba, hiszen mi aztán jól tudjuk: az ember, bizony, tévedhet. Nálunk dekádok óta egymást követték a melléfogások, melyek következtében a legteljesebb mértékben amortizálódott a hazai futball. A múlt idő használata amúgy indokolatlan, hiszen lövések helyett változatlanul baklövések vannak, a nagy ígéretekkel beköszöntő Csányi-korszak sem különb hét szűk esztendőnél. Azt senki sem gondolhatja, hogy genetikai alapú az elhúzódó lemaradás, így másra nem lehet kilyukadni, mint arra: a magyar futball egész rendszere tartósan rossz. Így persze nem jut egyről a kettőre. Ezért kell díjazni, hogy ezúttal – még ha alapfokon is – 2-1 „ide”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!