Különleges karácsony lesz az idei. Eddig az anyukák és apukák túlnyomó többségének eszébe sem jutott, hogy elgondolkozzék, vegyen-e Fiola-, Guzmics- vagy Lang-mezt a kisfiának. S ha valaki szóba hozta ezt a lehetőséget, a szülők jó része nem győzött ágálni: „Még azt hiszi a gyerek, hogy szórakozom vele… Inkább megnézem, lehet-e Messi-, Neymar- vagy Cristiano Ronaldo-dresszt kapni!”
Az Eb-pótselejtezőn elért kettős győzelem, a több évtizedes negatív széria megszakítása óta ez másképpen van. Sőt a legutóbbi vbrészvételtől számított huszonkilenc, valamint a mindmáig utolsó Eb-szerepléstől eltelt negyvenhárom hosszú esztendő csak fokozza a pillanat jelentőségét. A népeket nem különösebben érdekli, hogy az európai csatlakozásban az UEFA döntése is főszerepet játszott – hiszen a kontinenstorna mezőnyének bővítése nélkül ugyanúgy tartana a rossz sorozat, mint eddig –, és most már megtörténik, ha nem is tömegméretekben, hogy mai magyar labdarúgó mezének megvásárlásán töri a fejét a családfő vagy hitvese.
Sőt megannyi famíliában elkezdték tervezni a jövő nyár programját. Többféleképpen.
Egyrészt úgy, hogy az Európa-bajnokság ideje alatt menjen nyaralni a család, és akkor semmi másról nem szól az üdülés, mint a futballról; vagy éppen ellenkezőleg, az együttlét kerüljön a középpontba, a meccseket pedig meg lehet nézni bárhol. Értsd: otthon vagy a közösségi terek kivetítőin. (Az utóbbi is unikum lesz, meglátják. Mert egész más Eb-t nézni, illetve Eb-meccs alatt a magyar csapatért szorítani.)
Van, ahol már a franciaországi utazás is szóba jön, de ezzel kapcsolatban végképp nagy az óvatosság, mindenekelőtt a párizsi merényletek miatt, melyek sok emberrel kapásból azt mondatják: bármilyen jó lenne a helyszínen látni a nagy nemzetközi tornán dekádok óta láthatatlan magyar válogatottat, ekkora kockázatot nem vállalhatok. Mert a gonosztettek bizony megismétlődhetnek, és a terroristák szemszögéből nézve – ha tudunk egyáltalán az ő fejükkel gondolkodni – a földkerekség harmadik legnézettebb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokságot és a jövőre szintén esedékes nyári olimpiát követő futball Eb „jobb” alkalmat kínál a rettenetes akciókra, mint egy-két barátságos válogatott mérkőzés. (Pedig a Stade de France pázsitján összegyűlt szurkolókról sugárzott képek is mennyire megdöbbentők voltak, és a hannoveri stadion kiürítésének a híre is súlyos csendet keltett a tévészobákban.)
A világ szörnyűsége kétségkívül csillapítja azt a boldogságot, amelyet a már-már nem is remélt kijutás kelt, és még a provinciális hazai politika is el akar venni az örömből, amikor a maga főszerepét igyekszik láttatni az eredményben.
Ám a siker olyan jó érzéssel tölt el mindenkit, hogy annak kiélvezése az emberektől egyszerűen elvehetetlen.
Ahogyan Fiola, Guzmics vagy Lang meze már egyáltalán nem felvehetetlen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!