A legtöbbször azt hallottam a héten a FIFA-botrány nyomán: „Ez így nem mehet tovább!” Hm. Azt tudom, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a hatvanötödik kongresszusát tartotta, azt viszont nem: ez idő alatt mennyi skandalum volt. De hogy több, mint amennyi tanácskozás, az biztos.
Ám a FIFA mindig olyan jól kijött ezekből, ahogyan azt A közös szenvedély című, a szervezet történetéről szóló francia „mesefilm” példázta. A szentimentális alkotást a nemzetközi szövetség nagyvonalúan támogatta; nem feltétlenül romantikus, hogy 16 millió angol fontnak megfelelő összeg alapozta meg az érzelmes megjelenítést…
Erre is telt. Mindig mindenre volt pénz. A nem a vásznon látható, valóságos történetbe először bekapcsolódó amerikai főügyész, valamint az FBI első körben 150 millió dollár vesztegetési pénzt kér számon a szervezet előállított korifeusain. Az, miként Pesten mondják, Zürichben még előlegnek is kevés… Noha a legkevésbé sem becsülném alá az Egyesült Államok szerepvállalását – már csak azért sem tenném, mert el tudom képzelni, hogy a vizsgálódás a 2018-as vb-rendezésen, illetve annak esetleges meghiúsításán keresztül Putyin minálunk baráti Oroszországának szól –, azon azért csodálkozom, hogy mindenki bámul. Mintha a FIFA és a korrupció nem lett volna szinonima évtizedeken át.
A „legszebb” az, hogy még a legbelsőbb körök tagjainak is tátva marad a szájuk. Nagyot néz például jó néhány európai szövetség elnöke; ők nyilván a FIFA-székház környékén sem jártak korábban… Leesik az álla megannyi szponzornak is. Egyikük közleményben tudatta: „Fenntartjuk, hogy etikai alapvetésünk az átláthatóság.” S mostanáig, ugye, teljes volt a FIFA-transzparencia…
Tele vagyunk rendes országos futballvezetőkkel és nemzetközi cégekkel, miközben a nemzetközi szövetség gyakorlatáról mik ki nem derülnek!
Na, ez a műálmélkodás legalább olyan visszataszító, mint a vesztegetés, a zsarolás, a pénzmosás (kulcsszavak az FBI-tól). Amúgy ez a magatartás alapozta meg, hogy dekádok óta intézményesen és büntetlenül lehet efféle tevékenységet folytatni világnagy összegekkel, mert a FIFA épp olyan gazdag, amilyen hatalmas és globális szenvedély a futball. Asszisztálni az anomáliákhoz – netán titokban élvezni azok megannyi kellemes vonzatát –, majd hirtelen hátralépni és moralizálni: hányingert kelt (másokban).
Erkölcsről pedig azért se prédikáljon senki a FIFA egycsapásra megvilágosodni látszó tagsági és támogatói köreiben, mert nem a súlyos és szűnni nem akaró pénzügyi visszásságok a Nemzetközi Labdarúgószövetség történetének legnagyobb gyalázatai.
Az első helyen mindenképpen az Argentínának ítélt, majd a házigazda válogatottal megnyeretett világbajnokság áll, hiszen 1978-ban a FIFA a maga módján legalizált egy emberek ezreit megkínzó, illetve meggyilkoló, rettenetes rezsimet. S mondok még kettőt: a Gijónban rendezett Ausztria–NSZK vb-bundameccsről a helyi napilap a bűnügyi rovatában tudósított 1982-ben; és tetszik, ugye, emlékezni 2002-re, a vendéglátó Dél-Korea csapatának gyomorforgató megsegítésére? (Az utóbbi kettő persze a „léről” is szólt, hiszen a FIFA azért segédkezett a jó érzés elleni merényletekben, mert nem akarta megtudni, milyen lenne gazdaságilag a világbajnokság a favorit német együttes, illetve a házigazda nélkül.)
Azt nem mondom, hogy törődjünk bele. Csak azt mondom, hosszú időbe telik a változás. Már ha az egyáltalán bekövetkezik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
