Amilyen jó vásárt csinált vele annak idején a Sevilla, olyan botrányosan rossz üzletpolitika áldozatává vált Barcelonában. Helyesebben, az igazi károsult a katalán klub, hiszen Daniel Alves él és virul, a Bajnokok Ligája elődöntőjében – amelyben speciel nem szerepelt a Barcelona együttese – négyből négy gólhoz segítette a Juventust: hármat előkészített, egyet pedig maga lőtt, húsz méterről, kapásból, lenyűgöző mozdulattal.
Csak azért nem mondom, hogy a „Barca” vezetői vakok voltak, amikor elengedték, mert a világtalanok is látják: a „kicsiben” is ragyogóan futballozó, hosszú átadásaival hasonlóképpen kitűnő, a játékszituációkat a pillanat tört része alatt felismerő jobbhátvéd jó ideje a földkerekség legjobbja a posztján. Amióta Barcelonából kipiszkálták, a vörös-kékek beállították jobb-bekknek Sergi Robertót, Aleix Vidalt (juj!), sőt még Rafinha Alcantarát és Mascheranót is, de nevetség tárgyává váltak, mert a világ összes futballrajongója azt mondta: „Ezek ilyen, eleve elvetélt kísérletekkel próbálkoznak, és lazán elküldték Daniel Alvest?”
Pedig a kitaszított nem volt éppen negatív figura Barcelonában, hiszen nem kevesebb, mint huszonhárom trófea elnyeréséhez segítette a katalán csapatot, amelyben – kilenc híján – négyszáz hivatalos mérkőzést játszott. A legdiszkrétebb megfogalmazással: nem különösebben rosszul.
Védő létére a „Barca” támadójátékának meghatározó alakjává nőtte ki magát, miként ez Sevillában és a brazil válogatottban is történt, s ahogyan e kiemelkedés újabban a Juventusnál tapasztalható.
Szinte hihetetlen, de igaz: a Sevilla alig egymillió euróért szerződtette 2002-ben, hogy aztán hat évvel később 32 és fél milliót kapjon érte a Barcelonától. (Az utóbbi összeg már egyáltalán nem meglepő.) A Juve semmit sem fizetett a katalán klubnak az átigazolásért, mert Daniel Alves 2015-ben csak azért maradhatott Messi, Neymar és a többiek játszótársa, mert a FIFA kizárta a vöröskékeket az átigazolási piacról, és a hátvéd akkor azt kérte: rögzítsék, hogy egy év elteltével díjmentesen útjára bocsátják.
A harmincnégy esztendős labdarúgó most a századik BL-találkozójára készül, amely, ugyebár, a döntő, sőt az extraklasszis jobb-bekk tizennegyedik európai kupadöntője lesz. (Nem mellesleg: eddig tizenkétszer volt a győztes, és csak egyszer a vesztes csapatban.) A selecaóban szintén „századossá” avanzsált márciusban, az uruguayiak elleni vb-selejtezőn aratott 4-1-es montevideói diadal alkalmával. A brazil válogatottsági öröklistán jelenleg – Robinhóval holtversenyben – az 5-6. helyen áll, de rövidesen negyedik lesz Taffarellel (101) együtt, és nemcsak a korábbi kapust, hanem Luciót (105) is egyhamar megelőzheti. A szintén jobbhátvéd Cafu (142), valamint Roberto Carlos (125) alighanem befoghatatlan.
Az meg, hogy Daniel Alves – aki akár tripla élvezetben is tobzódhat, hiszen itáliai bajnok és kupagyőztes is lehet az idén – miért nem kellett a Barcelonának, valósággal felfoghatatlan…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!