Olyan országban, amelyben a valódi futball – a már eddig is több százmilliárd forintos és szűnni nem akaró állami támogatás ellenére – szinte nyomokban sem mutatható ki, szórakoztató afféléket olvasni, hogy a Barcelona nyugodtan engedje csak el Neymart, a csatárnak a múlt évadban volt ugyan egy-két jó meccse, de hiányát simán kibírja majd a katalán együttes.
Mint tudjuk, a brazil labdarúgó átigazolásáért több mint 220 millió eurót is kész leszurkolni a PSG, s bár szerény megítélésem szerint nem létezik futballista, aki ennyit érne, ahogyan érzékelem, a világ még csak meg sem lepődött az irdatlan összegen. Magam ráadásul úgy vélem, Neymar nincs abban a kategóriában, amelyben honfitársai közül Pelé, Garrincha vagy a fenomén Ronaldo volt, hogy Vavát, Amarildót, Zagallót, Jairzinhót, Tostaót, Romariót, Rivaldót már ne is említsem, mégis világrekordösszeget utalnak át érte, vagy ha úgy tetszik, azért a – bizonyos meglátás alapján – évi egy-két jó meccsért.
A helyzet persze az, hogy Neymar számára korántsem a Barcelona vagy a PSG nyújtja a legfontosabb porondot. Neki a válogatott az első számú színtér, pontosabban az ő legnagyobb célja az, hogy világbajnok legyen (mint valamennyi, az imént felsorolt extraklasszis brazil támadójátékos). A selecaóban hallatlanul sikeres, hiszen huszonöt éves korára 77-szer vehette fel a címeres mezt, amelyben már 52 gólt szerzett, s ezzel hazája öröklistájának a negyedik helyére avanzsált. Vb-diadalt azonban még csak kölyök drukkerként ünnepelhetett (2002- ben), miután első felnőtt-világbajnokságán a negyeddöntőben hajszál híján maradandó sérülést okozott neki a brutális kolumbiai Zuniga. Lemaradt az elődöntőről, és szerencséje volt, mert nem kényszerült tolószékbe, sőt ugyanolyan briliánsan cselező, a pályán nagyszerűen látó, minden helyzetet ragyogóan felismerő, kiváló gólérzékű futballista maradt, aki addig volt. Soha nem tudjuk meg, a futballtörténelem legszenzációsabb eredménye, a brazil–német 1-7, amely még 1954 örökre szóló – számunkra oly fájdalmas – kimenetelét is felülmúlta hatvan évvel a „berni csoda” után, megszületik-e egyáltalán, ha Neymar a pázsiton van…
Attól persze, hogy a PSG-hez szerződik, napjaink brazil csillaga még nem kap vb-aranyérmet.
De a párizsi csapatban azt a prímszerepet játszhatja majd, akár a brazil válogatottban; nem lesz másodhegedűs, mint a Barcelonában – Messi jelenlétében – mindig, és nem csak minden nyolcadik szabadrúgást lőheti el (miközben a válogatottban az összes rúgás joga az övé, noha ott is van néhány specialista, aki képes hasonlóan a felső ficakba küldeni a labdát, mint Messi vagy Neymar).
Annak a honfitársamnak pedig, aki ebben a játékosban évi két jó mérkőzést látott csupán, azt ajánlhatom: kapcsolja be többször a tévét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!