Bár a végeredményt a múlt év decemberében hirdették ki, szerintem még most is fáj a feje a Videoton néhány korábbi futballistájának, hogy a modern idők szavazói miként állították össze a klub történetének álomcsapatát. Attól a kicsinységtől most tekintsünk el: a játékban részt vevők a 4-4-2-es formációra voksoltak, és Disztl Lászlót tették meg jobb-bekknek, noha a 28-szoros válogatott, vb-kerettag hátvéd világéletében középső védő volt.
Arra viszont egyáltalán ne legyintsünk, hogy a vidi.hu felhívására csupán 1273 szurkoló reagált az interneten, mert ennyi ember manapság az átlagnézőszám kétharmadát teszi ki a fehérvári együttes mérkőzésein. Azok, akik az All Star-garnitúrából kimaradtak, negyven éve 9667-es, harminc esztendeje 7933-as lelátói középértéket produkáltak…
Hárman azért benn vannak a csapatban az 1985-ben UEFA Kupa-döntőt játszók – a többi közt a PSG-t és a Manchester Unitedet kiejtők, majd a döntő visszavágóján a Real Madridot a Bernabeu stadionban legyőzők – közül, de a többség a közelmúlt vagy éppen napjaink játékosa, mivel általános tapasztalat, hogy a jelenkor fiataljainak túlnyomó többsége hallomásból sem ismeri a régi labdarúgókat (írókat, költőket, színművészeket, senkit sem).
A futballban ez abból a több évtizedes sikertelenségből és tehetetlenségből fakadó felhorgadásból is származik, hogy ugyan hagyjuk már a hajdani korokat, akkor még négyszögletű volt a labda…
De mutassanak még egy országot, ahol efféléket mondanak! Brazília büszke Pelétől Ronaldóig mindenkire, aki számít, Itália ugyanígy van Piolától Pirlóig az összes extraklasszisával, ahogyan Németországban sem gondolják, hogy Fritz Walter vagy Franz Beckenbauer operett-világbajnok volt, és hol jön Thomas Müllerhez, Mats Hummelshez.
Csak nálunk megy ez a szerencsétlen szöveg, és mifelénk ilyenek a szavazások, míg Katalóniában a múlt század legjobb Barcelona-labdarúgójának az ötvenes években csillogó Kubala Lászlót választották meg közvetlenül az ezredforduló (és Johan Cruyff, Diego Maradona vagy Romario) előtt.
A Videoton háromnegyed évszázadának szupergruppja a mai ifjak szerint így fest: Disztl Péter – Disztl László, Marco Caneira, Juhász, Stopira – Filipe Oliveira,Csongrádi, Dvéri, Sándor – Nikolics, André Alves.
Kérdés, miképpen került be a nagy felejtés közben a Disztl testvérpár, valamint Csongrádi Ferenc…
S hogy kik nem fértek be? Mindenekelőtt a Videoton-história két legragyogóbb alakja, az olimpiai döntős Kovács József, valamint Karsai László hiányzik. Mulasztásra ítélték még Burcsa Győzőt, Nagy II Jánost, Tieber Lászlót vagy azt a Szabó Józsefet, aki minden idők legkiválóbb Videoton-gólszerzője; a belgrádi Partizannak egyetlen UEFA Kupa-nyolcaddöntőn négyet vágott be (az eredmény 5-0 volt). Nincs benn Végh Tibor és a kis Perrache-nak becézett idősebb Horváth Gábor sem, noha ez a páros nem kevesebb, mint 736 bajnoki meccset nyomott le a fehérvári csapatban.
(Azok a kihagyottak, akikről eddig szó esett, mindösszesen 2287 első osztályú Videoton-meccset és 53 válogatott találkozót számláltak, s akkor még nem beszéltünk a 16-szoros válogatott Nagy III Jánosról, a nemzeti együttesben 3-szor fellépő Májer Lajosról, az elöl-hátul kiváló teljesítményre képes Novath Györgyről. Hogy az FTC-ből beválogatott, ötkarikás ezüstérmes, Eb-negyedik és Disztl László későbbi csapatával, az FC Bruges-zsel BEK-döntős Kű Lajost már végképp ne is említsük.)
Amúgy Kovács Ferenc edző, a Videoton örökös tiszteletbeli elnöke sem kapott helyet a felülmúlhatatlanok között. Érthető: az ő vezényletével csak UEFA Kupa-finalista volt 1985-ben, míg a megkoronázott portugál Paulo Sousa irányításával 2012-ben egyenesen az Európa Liga csoportköréig menetelt a székesfehérvári csapat.
Van különbség, nem igaz?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!