Még csak a tavasz elején vagyunk, de máris teljes pompájában mutatkozik meg a hazai futball abszurditása.

 
Puskás–Honvéd NB I., ha ezt a névadó látná...

A futballpályákon azt szokás mondani: az erős kezdés megbosszulja magát. Márpedig a dermesztően provinciális és értéktelen magyar futball hallatlanul „erősen” kezdett a tavasszal. Még a nyitó fordulót megelőző prológon a Nyíregyháza úgy ért el 1-1-et Pakson, hogy a mezőnyben vetette be két kapusát, a harminchat éves ukrán Vlagyimir Ovszijenkót, valamint Hrabina Alexet, mert a labdarúgó-szövetség nem járult hozzá, hogy a decemberben elmaradt – nevében – NB I-es találkozó pótlásakor a jelenlegi kerettagok szerepelhessenek. (A Paks belement volna ebbe, sőt abba is, hogy a meccset április elsején rendezzék meg. Az az időpont tökéletesen illett volna a mai magyar labdarúgás állapotaihoz.) Ahhoz, hogy a nyírségi csapat egyáltalán ki tudjon állni, három, még a szabolcsi városban is ismeretlen ifjúsági játékost is el kellett vinnie Paksra; e fiatalok egyikét, Vámos Márkot a kórházból hozták ki, miközben rábeszélték, hogy halassza el vállműtétjét…

Na most: e héten az a Paks, amely a háromkapusos, háromifistás Nyíregyháza ellen épphogy pontot mentett, az utolsó fél órában – bizonyos Gévay kiállítása miatt – tíz emberrel játszva fordított a Felcsúttal szemben (2-1). Ez mindenekelőtt azért érdekes, mert egy nappal korábban látott napvilágot, hogy a felcsúti Puskás Akadémia – amely már korábban is a társaságiadó-kedvezmények verhetetlen magyar bajnoka volt az összes tao-támogatás nagyjából 35 százalékának, nem kevesebb, mint 6,8 milliárd forintnak az elnyerésével – újabb kétmilliárd forinthoz jut hasonló alapon. Noha az intézet alapítója, Orbán Viktor kormányfő szerint a felcsúti futballsuli „már megközelítette Európa legjobb akadémiáit”, a hazai utánpótlás-nevelést az MLSZ megbízásából vizsgáló belga Double Pass cég egészen más megállapításokat tett az itthoni korosztályos képzésről. Hogy mást ne említsünk, leszögezte: a jelenlegi rendszer „nem alkalmas az eredményes működésre”. Magyarán: ez a gyakorlat csak konzerválja a sikertelenséget. (S az Index című internetes újság akkoriban azt írta: a Puskás Akadémia még a roppant szerény mezőnyben is csak a 9–11. helyet foglalja el a hazai labdarúgó- tanintézetek között.) A DP-féle következtetést amúgy magunk is levontuk volna, hiszen a magyar akadémiák még véletlenül sem tudnak kiállítani nemzetközi színvonalú játékost, és – egyebek közt – láttuk tavaly Felcsúton a magyar–portugál 1-6-ot, a honfitárs utánpótlás Irapuatóját. (Pardon: annál rosszabbat. Mert fel lehet sorolni az összes „mexikóit”: olyan játékos egy sem lesz a mostani húszévesekből.)

Akadémia a Honvédnál is van. Ezt azért említem, mert minden idők leggyengébb kispesti kompániáinak egyike, a tizenkilencedik fordulót a tizenharmadik helyről kezdő csapat(?) légiósok sorát igazolta a szezon nyitánya előtt. A horvát Elez, a mexikói Izazola, az elefántcsontparti Francis Koné, a szerb Punosevac és Projics meg a többiek nevét még a vájt fülűek sem hallották soha, de muszáj ráfanyalodni a fél világ ismeretlenjeire – akár úgymond „gazdasági menekültekre” is –, ha idehaza nincs felhozatal. Orbán Viktor a Puskás Akadémia honlapjának azt mondta: „A Honvéd ügye célegyenesben.” A miniszterelnök a stadionépítésre gondolt; ebben kétségkívül van előrelépés, de minek… (Gyengén látók számára teremtenek megannyi monumentális képtárat.)

Apropó, Honvéd! A tulajdonos George F. Hemingway lebohócozta, cirkuszi szereplőként tüntette fel Mátyus Jánost, a Nyíregyháza edzőjét, amiért az úgy gondolta: a paksi ügyhöz a magyar futballban befolyásos G. F. H.-nak is köze van. Magam annyit javasolnék, ha szabad: ne bohócozzék a magyar labdarúgás egyetlen szereplője sem.

A cirkusz ugyanis komoly dolog.

S a művészet nem említhető egy lapon a dilettantizmussal.

Címkék: Gól rovat, magyar foci

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!